Vágólapra másolva!
Csütörtöki ülésén az MLSZ elnöksége döntött, és elfogadva Kisteleki István elnök előterjesztését, 2008. május 1-től Erwin Koemant nevezte ki a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává. Az elnökség megköszönte Várhidi Péter szövetségi kapitányi munkáját, s továbbra is számít a szakember tevékenységére. Az új szakvezetőtől az első három hely megszerzése az elvárás a világbajnoki selejtezőkön, szerződése a kvalifikációs sorozat befejezéséig szól, és csak a kitűzött cél elérése esetén hosszabbítható meg.

"Azt a feladatot kaptam, hogy állítsak össze egy új, fiatal magyar válogatottat, amely hosszú távon eredményes lehet a nemzetközi porondon" - mondta Várhidi Péter. "Úgy érzem, ennek eleget tettem, természetesen az elnökségnek bármikor joga van kapitányt váltani. Nagyon fogok szurkolni a nemzeti csapatnak, hogy jól szerepeljen a világbajnoki selejtezőkön és kíváncsian figyelem majd, hogy az utódom azon az úton megy-e tovább, melyen én elindultam a fiúkkal."

Várhidi elmondta, bármiben szívesen segíti Koeman munkáját, ha erre megkérik. "Ha az új kapitány igényt tart a segítségemre, természetesen rendelkezésére állok, hiszen én is azt szeretném, hogy minél sikeresebb legyen a válogatott."

A szakembernek hosszú távú edzői szerződése van az MLSZ-szel, amelyet nem bontottak fel. "Továbbra is az MLSZ alkalmazottja maradok, hamarosan megbeszéljük Kisteleki Istvánnal, mi lesz az új feladatom. Előfordulhat, hogy egy korosztályos csapat vezetésével bíz meg az elnök úr, de nem kizárt más jellegű feladat sem. Úgy gondolom, hamarosan eldől, mit csinálok a jövőben."

Erwin Koeman 1961. szeptember 20-án született Zaandam városában. Pályafutását 1978-ban a Groningenben kezdte, majd három évre a PSV Eindhovenhez szerződött. 1982-85 között ismét a Groningen játékosa volt, majd 1985-90 között a KV Mechelen csapatát erősített. 1988-ban KEK-győztes, 1989-ben belga bajnok volt a csapattal.

1990 és 94 között két holland bajnoki aranyat szerzett a PSV-vel, 1994-ben hazaigazolt, s 1998-ban a Groninger színeiben fejezte be az aktív játékot.

A holland válogatottban 31 alkalommal kapott helyet, tagja volt az 1988-as Európa-bajnok együttesnek, s részt vett az 1990-es olaszországi világbajnokságon is.

Edzőként a PSV ifjúsági csapatánál kezdett dolgozni, 2001 és 2004 között az eindhoveniek pályaedzője volt. A 2004-05-ös szezonban az RKC Waalwijket irányította, 2005-ben pedig a Feyenoord ajánlatát fogadta el. A rotterdami kispadtól 2008. május 3-án köszönt el.

Játékospályafutása (év, csapat, mérkőzés, gól):

1978-1979FC Groningen60
1979-1982PSV Eindhoven438
1982-1985FC Groningen8939
1985-1990KV Mechelen11622
1990-1994PSV Eindhoven10313
1994-1998FC Groningen11510

Válogatottban:

1983-1994Hollandia312

Edzőként:

1998-2002: PSV (ifjúsági edző)
2001-2004: PSV (pályaedző)
2004-2005: RKC Waalwijk
2005-2007: Feyenoord

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!