Vágólapra másolva!
 

Az AC Milannál folytatja pályafutását Gianluca Zambrotta, az olaszok világbajnok futballistája. A milánói klub elnöke, Adriano Galliani néhány napja még azt mondta, hogy a 31 éves védő egyesülete, az FC Barcelona túl sokat kér, most azonban - a klub honlapján - bejelentették a szerződéskötés tényét. A közlemény ugyanakkor nem tér ki az átigazolási összegre és a megállapodás időtartamára. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Milan kilenc millió eurót fizet a játékosért és a katalánok további kétmillióhoz jutnak, amennyiben a piros-feketék az első három között zárnak a következő bajnoki idényben. Francia középpályását, Yoann Gourcuffot ugyanakkor kölcsönadta a Milan a Girondins Bordeaux-nak.

A Hannover '96 leigazolta a Birmingham City finn csatárát, Mikael Forssellt. A Newcastle United török középpályása, Emre Belözoglu a Fenerbahcéba tart. Az AS Nancy védője, Michael Chretien iránt az AS Roma érdeklődik. A VfL Bochum az osztrák SV Mattersburg focistájával, Christian Fuchsszal erősítene. Az FC Internazionale argentin védőjét, Nicolás Burdissót a Fiorentina vinné. Az Atalanta csatára, Antonio Langella az Udinesébe igazolt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!