- Mindig kapus szeretett volna lenni?
- Középcsatárként kezdtem. Öt-hat éves voltam, amikor az édesapám - Fülöp Ferenc - Belgiumban futballozott, s az első csapat játékosai minden héten egyszer játszottak a kölyökcsapattal is, s amikor a kicsik kapusa megsérült, én álltam be a gólvonal elé. Nagyon tetszett, mert imádtam repkedni, apát meg is kértem, hogy szivacslabdával rúgjon nekem kapura a lakásunkban is. Hétévesen aztán mindent kipróbáltam, úsztam, teniszeztem, karatéztam, a futball háttérbe szorult. Kilencévesen Garaba Imre fia, Gergő barátom mondta, hogy "Marci, menjünk le focizni a BVSC-be!", és így is lett, mi lettünk a csapat csatárkettőse. Sok gólt szereztünk, ám később, ezúttal nem sérülés miatt, hanem mert a kapus elment valahová vidékre, valakinek be kellett állnia a kapuba - én pedig a mai napig ottragadtam.
- Innen egyenes út vezetett a Hungária körútra?
- Édesapám ekkor már az MTK klubigazgatója volt, s mondta, ne az ő csapatába menjek, nehogy támadjanak emiatt és nehezebb dolgom legyen. De engem nem lehetett lebeszélni a kék-fehérekről, pedig - 12 éves voltam ekkor - hívott az Újpest is. Én ugyanis mindig MTK-játékos akartam lenni, már csecsemőként az anyatejjel szívtam magamba a kék vért, öt hónaposan ott "drukkoltam" a pálya mellett apáéknak.
- 18 évesen miért nem fért be az MTK-ba?
- Nem voltam egy őstehetség, de 15-16 éves koromig nem is vettem annyira komolyan a futballt, egészen az első pofonig, amikor az egyik edzőm, Szalai László - aki jelenleg a Honvéd futballakadémiájának az igazgatója - fél évig kihagyott a csapatból. Ez annyira bántott, hogy ezt követően minden erőmmel azon voltam, hogy jó kapussá váljak, amit nagyrészt Kakas László kapusedzőnek köszönhetek, aki a szórakozott professzorból csinált egy céltudatos, karakán egyéniséget.
- 21 évesen pedig már a kék-fehérek fiókcsapatában, Bodajkon szerepelt, és egy négyezer lakosú községből egy hétmilliós metropolisz sztárcsapatához került. Mint a mesében...
- No igen, de a Bodajk azért nem egy kis falusi csapat volt, hiszen a mostani MTK magja ott játszott, az NB I/B-ben nyolcadik lett, s az innen az MTK-ba felkerült játékosok - Kanta Józsi és a többiek - egy évre rá bronzérmet nyertek az első osztályban. Szóval nem volt ez rossz csapat, sőt akkoriban szinte a Bodajkból állt össze az U21-es válogatott, amelynek én is tagja voltam. Egy alkalommal 2-1-re megvertük a lengyeleket, s megtetszettem a mérkőzésre kilátogató Tottenham-megfigyelőnek, három nap múlva már ott volt a Spurs meghívója, hogy szeretnének meghívni egy háromnapos próbajátékra. Két hét múlva el is utaztam Londonba, és jó benyomást tettem a Tottenham vezetőire. Engem már ez a rövid látogatás is roppant büszkévé tett, hát még amikor jelezték, hogy szeretne a csapat leigazolni. A klub akkori vezetőedzőjével, David Pleattel is beszélgettem, akkor számomra ez hatalmas megtiszteltetés volt.
- A próbajáték simán ment?
- A tartalékcsapat játszott a felnőttekkel, én védtem az előbbiek kapuját, és úgy nyertünk 1-0-ra, hogy a nagycsapatban olyan nagyszerű játékosok szerepeltek, akik ellen korábban még sohasem védtem.
- Édesapjának volt köze az átigazoláshoz?
- Az MTK-nál lejárt a szerződésem, ingyen igazolható lettem, a Tottenhamnek csak nevelési költséget kellett fizetnie - annyi köze volt hozzá, hogy ő írta alá az átigazolási lapokat.
- Londonban nem érezte egyedül magát?
- Nem, mert a mostani menyasszonyom kijött velem, halasztott egy évet az egyetemen, s az, hogy együtt éltünk Londonban, nagyban megkönnyítette a kintlétet.
- A Spursből aztán többször is kölcsönadták, ezen időszakok mennyiben segítették a fejlődését?
- Szerintem nagymértékben. A összes kölcsönadást én kezdeményeztem, mert szerettem volna tétmérkőzéseken védeni és minél több meccsrutinhoz jutni, szerencsére a Spurs és a Sunderland is partner volt abban, hogy máshol szerepeljek. Felbecsülhetetlen tapasztalatokat szereztem a Coventrynél és a Leicesternél is, két patinás klubról van szó.
- A Tottenhamben végül nem is védett felnőtt bajnokin, milyen szájízzel hagyta el 2007-ben Londont a Sunderland kedvéért?
- Jó érzésekkel, mert nagyon sokat köszönhetek a csapatnak. Gyerekből emberré váltam a klubnál, és nagyon boldog voltam, hogy a teljesítményemmel ki tudtam kiharcolni, hogy az angol válogatott Paul Robinson mögött második számú kapus legyek. Otthon fel sem tudják fogni, mekkora klub a Tottenham, rendkívül profi az a közeg, amely körbeveszi az együttest, mindent elrendeznek azért, hogy a futballistáknak csak a játékkal kelljen törődniük. A szurkolóik pedig egészen fantasztikusak.