Vágólapra másolva!
Fülöp Márton csapata, a Sunderland kétgólos vereséget szenvedett az FC Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában, kedden. A magyar kapus kezdőként lépett pályára. A nap másik két mérkőzésén az Arsenal és a Chelsea idegenben diadalmaskodott.

A Stoke City és az Arsenal után a Liverpool ellen már nem tudott hibátlan teljesítményt nyújtani Fülöp Márton, a Sunderland magyar válogatott hálóőre. Pedig az 52. percig minden rendben ment, a Liverpool hívei ekkor még retteghettek attól, hogy a hazai veretlenségi sorozat ellenére ismét döntetlent láthatnak csupán.

A második félidő elején aztán N'Gog villant, a fiatal csatár egy bal oldali beadást követően Gerrard okos középre fejelt labdáját vágta az ötösről a kapuba (1-0). 13 perc múlva eldőlt a mérkőzés, N'Gog megpróbált háttal állva kapura ollózni, Fülöp hárított ugyan, de Benajun elé került a labda, aki néhány lépésről egyből a hálóba lőtt (2-0).

Tekintse meg a Liverpool-Sunderland mérkőzés összefoglalóját!


A Chelsea nagy csatában nyert 1-0-ra a Portsmouth otthonában, a győztes gólt a 79. percben Drogba szerezte, aki egy jobboldali beadást követően okosan a kapu bal oldalába helyezett. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hazai csapat elképesztő helyzeteket hagyott ki. Az első félidőben Davis tornáztatta meg Cech kapust egy 25 méteres bombával, a második játékrészben Kranjcar ziccerét védte a cseh hálóőr, s a hajrában Kranjcar szerezhetett volna ismét gólt, ám Crouch mértani pontosságú centerezésénél rosszul találta el a labdát.

Az Arsenal a duplázó Bendtner vezérletével 3-1-re nyert a West Bromwich Albion otthonában.

Eredmények, Premier League, 28. forduló:
Portsmouth - Chelsea 0-1 (0-0)
gól:
Drogba (79.)

West Bromwich Albion - Arsenal 1-3 (1-3)
gól:
Brunt (7.), illetve Bendtner (4., 44.), K. Touré (38.)

Liverpool - Sunderland 2-0 (0-0)
gól:
Ngog (52.), Benajun (65.)

A szerdai program:
Manchester City - Aston Villa 20.45
Newcastle United - Manchester United 20.45
Stoke City - Bolton 20.45
Wigan - West Ham United 20.45
Blackburn - Everton 21.00
Fulham - Hull City 21.00
Tottenham - Middlesbrough 21.00

A bajnokság állása
1. Manchester United 62 pont
2. Chelsea 58
3. Liverpool 58
4. Aston Villa 52
5. Arsenal 49
6. Everton 44
7. West Ham 36
8. Wigan 35
9. Fulham 34
10. Bolton 33
11. Manchester City 32
12. Sunderland 31
13. Hull City 29
14. Tottenham 28
15. Newcastle 28
16. Portsmouth 28
17. Blackburn 26
18. Middlesbrough 26
19. Stoke City 26
20. West Bromwich 22

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!