Juhász Roland: Bozsik-rekord helyett vb-részvétel

Sok drukker attól fél, hogy az Albánia elleni vb-selejtezőn Juhász Roland nélkül kevés esélye lesz Erwin Koeman csapatának, a 26 éves védő azonban mindenkit megnyugtatott, hogy nem az ő hiánya dönt majd a végeredményről. Cserébe csak annyit kér a szurkolóktól, hogy legyenek ott a nemzeti csapat hazai meccsein, mert telt ház előtt igenis megverhető nemcsak Málta, de akár Portugália vagy Svédország is. Az MTK-ban nevelkedett játékos csatárként is szerepelt pályafutása elején, 2009-ben azonban már Európa-szerte keresett hátvédnek számít - ha nem marad az Anderlechtben, akkor nyáron vélhetően az angol vagy a német első osztályban folytatja.

- Ha már kisgyermekként is védőnek készült volna, akkor lehet, hogy most Rio Ferdinand manchesteri hátvédpárjával beszélgetnék?
- Ezt nehéz megmondani, de úgy gondolom, egyáltalán nem jöttem ki rosszul abból, hogy csatárként kezdtem, majd védőként folytattam. Így ugyanis a támadók fejével is tudok gondolkodni, jobban el tudom képzelni, hogy mit akarnak húzni a kapu előtt.

- Mikor derült ki, hogy nem csak csatárként, hanem hátvédként is megállja a helyét?
- Kevesen tudják, de az utánpótlás-válogatottakban már védőként kezdtem, később azonban az MTK-ban 20 éves koromig a góllövés volt a feladatom, s ekkor már a korosztályos nemzeti csapatokban is csatárként vetettek be. Klubedzőm, Garami József hallotta, hogy belső védős múlttal rendelkezem, így egyszer a sok sérülés miatt az MTK-ban is a hátvédsorban találtam magam. Úgy voltam vele, nekem mindegy, hol kell futballoznom, csak legyek benne a csapatban, de egyben kihívásnak is tekintettem, hogy hátul is megfeleljek és segítsem a klubomat. Húszévesen még mindkét poszton szerepeltem, a 2002-2003-as szezontól aztán már csak védőként számítottak rám az MTK-nál és az U21-es válogatottban.

- Egy-egy hátvédgólja után nem gondol arra, hogy de jó is lenne ismét csatárként futballozni?
- Eleinte vágytam rá, hiszen remek érzés gólt szerezni, ráadásul korábban úgy gondoltam, hogy milyen könnyű dolguk van a védőknek, csak el kell rugdosniuk a labdát, aztán persze rájöttem, hogy ez azért nem ilyen egyszerű. Ha egy támadó egy meccsen 85 percig semmit nem csinál, majd betalál, akkor egyből ő lesz az isten, míg egy védő hiába játszik az utolsó percig hibátlanul, ha akkor ront, akkor azonnal bűnbakká válhat. Szeretek védő lenni, bár az is igaz, ha kell, én a kapuba is beállok - a legfontosabb, hogy játsszam.

- Ha mégis csatár marad, mit gondol, most milyen csapatban szerepelne?
- Érdekes, mert amikor visszakerültem a hátvédsorba, sok visszajelzést kaptam, hogy miért nem játszom csatárt, és manapság is sokan mondják, hogy elöl lenne a helyem. Úgy gondolom, védőként előrébb tartok, mint csatárként tartanék. Bár az MTK-ban nagyon feküdt nekem az egycsatáros taktika, hiszen a magasságomat ki tudtam használni, de ugyanez a saját kapu előtt is előny. Mi több, úgy vélem, az én adottságaim jobban kihasználhatók hátvédként.

- Amikor szóba kerül a belga klubcsapata, sokaknak még ma is az 1995-ös - magyar sikerrel végződött - Ferencváros-Anderlecht BL-selejtező ugrik be elsőként. Mit gondol, a mostani magyar bajnok, amely épp az MTK, túl tudna lépni az Anderlechten?
- Nehéz dolga lenne. Az akkori Fradi nagyon egyben volt, ikszelt a Real Madriddal is, de más volt az Anderlecht is. Sokat változott azóta a labdarúgás, akkor még nem volt ilyen nagy különbség a topcsapatok és a többi együttes között, mi is most próbálunk egy-két igazolással erősíteni, de a mai válságos időkben ez sem könnyű. Jó meccset játszanának, de erősebbnek tartom az Anderlechtet.

- S mit játszana a 14 évvel ezelőtti Anderlecht a mostanival?
- Amióta Brüsszelben futballozom, kicserélődött a csapatunk: érkezésemkor tapasztaltabb volt a keret, hasonlított az 1995-öshöz, az utóbbi négy évben viszont szinte teljesen kicserélődött az Anderlecht, mindössze hárman vagyunk itt 2005 óta, a mostani egy nagyon fiatal társaság. Nehéz összehasonlítani a két korszak csapatát, a kilencvenes évek óta agresszívebb lett a foci, mindenesetre nagyon kíváncsi lennék egy ilyen virtuális mérkőzés kimenetelére.

- A nagy rivális Standard magyar edzőjét, Bölöni Lászlót mennyire ismeri, ön szerint megfelelő lett volna magyar kapitánynak?
- Nem ismerem közelről, de párszor már találkoztam vele. A Standard ugyan már tavaly is egyben volt, meg is nyerte - minket megelőzve - a bajnoki aranyérmet, de ahogyan idén az UEFA-kupában és a bajnokságban játszik, egyértelműen látszik, hogy kiváló edző irányítja a csapatot. Bölöni Lászlónak komoly szakmai múltja van és nagyon ért a focihoz, ám mivel jelenleg nagyon jó szövetségi kapitányunk van, a kérdés nem igazán aktuális, hogy ő milyen választás lett volna. Idén egyébként megnyertük a Standard elleni rangadót, és két ponttal most mi állunk jobban, jó csapatunk van és egyre jobban összeállunk, de még van kilenc nehéz meccsünk, a cél persze a bajnoki cím.

Két bajnoki cím után tavaly csak második lett az Anderlecht - idén ismét visszatérhet a csúcsra

- Idén, amióta levágatta a haját, már három gólt is szerzett, egyet fejjel - könnyebb így?
- A fejesgólom előtt jártam fodrásznál, s homlokkal kell fejelni ugyan, egész fura érzés volt, hogy alig van hajam. Örülök, hogy így alakult az a három meccs és gólokat szereztem, de ennél fontosabb számomra, hogy a csapat ne kapjon gólt - az már csak hab a tortán, ha beveszem az ellenfél kapuját. Az én feladatom a hátsó biztonság garantálása.

- Azért ritka, hogy hirtelen ilyen gólerőssé váljon egy védő, megváltozott a csapat taktikája, és önből lett az előrelopakodó titkos fegyver, akinek a gólérzékenységéről nem tud az ellenfél?
- Tudják az ellenfelek is, hogy korábban csatár voltam, de szerencsém is volt: kétszer jókor voltam jó helyen, mert elöl maradtam, és elém pattant a labda, egyszer pedig ugye a friss frizurámmal egy szabadrúgás után voltam fejjel eredményes.

- Ha ennyit ingázik a két kapu között, elég sokat futhat egy meccsen - tudja, hogy mennyit?
- Nem csak a szögleteknél, hanem a bedobásoknál és a pontrúgásoknál is sűrűn előre megyek, s bár egyes meccseken alig kapunk szabadrúgást, én kifejezetten szeretem, ha sok ilyen lehetőségünk van, mert akkor a kapu közelében ólálkodva gólt szerezhetek. A klub az Amisco rendszert alkalmazza, amely a hazai meccsek után kimutatja, hogy mennyit futottak a játékosok, vagy hogy például mennyi volt a labdaérintések száma. Én általában 10,5-11 kilométert futok, ami nem rossz, a középső védőkre nem jellemző, inkább csak a szélsőkre, míg a középpályások általában 12-13 kilométert tesznek meg egy 90 perc alatt. Megvan tehát az eredménye, hogy gyakran megyek előre, a belső védőtársam jóval kevesebbet fut, mint én.