Bár egy pillanatig sem állt továbbjutásra az FC Liverpool, mégis, sokáig emlékezetes BL-meccset vívott Londonban a Chelsea-vel. Az első negyeddöntőn 3-1-re nyertek idegenben a fővárosi Kékek, így sokan lefutottnak tartották a visszavágót. Kivéve a Steven Gerrard nélkül felálló Vörösöket, akik félóra után már 2-0-ra vezettek. A hazaiak ugyan 3-2-re fordítottak, de a Liverpoolnak még erre is volt válasza: 3-4-nél ismét csak egy gólra voltak az elődöntőtől. A vége végül nyolcgólos döntetlen lett, így 7-5-tel ment tovább a Chelsea, de emelt fővel esett ki a Liverpool. Tekintsék meg a felejthetetlen BL-visszavágó összefoglalóját!
A második Európa-bajnokságon 1964-ben a magyar válogatott elődöntőt vívott a házigazda Spanyolországgal. A találkozó 90 perc után 1-1-re állt, a később aranyérmet szerző spanyolok a hosszabbításban szerzett góllal nyertek 2-1-re, majd a mieink Dánia 3-1-es legyőzésével bronzérmesek lettek. Bene Ferenc az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is gólt szerzett, míg Novák Dezső a harmadik helyért vívott találkozó hosszabbításában kétszer is betalált.