Mindez persze nem újdonság, hiszen Redknapp elsődleges terve már korábban is az volt januárra, hogy csatárt vesz, és az első számú kiszemeltje az a Jermaine Defoe volt, aki több szempontból is ideális jelöltnek számított. Az angol válogatott futballista korábban már játszott a Spursben és futballozott Redknapp keze alatt is, elvégre a Portsmouth focistája - ahonnan a trénert pár hónapja elszipkázta a londoni egyesület.
Az angol sajtóban már akkor is megpendítették, hogy menedzser szerződteti néhány kedvencét. A két klub fel is vette a kapcsolatot, azonban Redknapp a minap elismerte, hogy kicsi a valószínűsége Defoe megvételének, a Portsmouth ugyanis 20 millió fontot szeretne kapni a csatárért - márpedig annyit a Spurs nem hajlandó fizetni.
A játszma ezzel persze még nem ért véget, hiszen a focista állítólag átigazolási kérelmet nyújtott be a Portsmouthnál, ahol korábban hangsúlyozták, hogy akarata ellenére egyetlen játékost sem fognak megtartani. Defoe pedig nem titkolja, hogy legszívesebben a Tottenhamben folytatná pályafutását, ahol nagy közönségkedvencnek számít - a Wigan elleni kupameccsen a White Hart Lane közönsége az ő nevét skandálta.
További átigazolási hírek:
A Manchester United hamarosan szerződést hosszabbít Gary Neville-lel és Park Ji Sunggal is. A Napoli középpályását, Mirko Savinit a Málaga szeretné megszerezni. Az Internazionalét a Sevilla brazil csatárával, Luís Fabianóval hozták kapcsolatba.
A Reggina leigazolta a Slavia Praha jobbhátvédjét, Matek Krajcíkot. A Cagliari középpályása, Andrea Cossu 2011-ig meghosszabbította szerződését. A Sampdoria érdeklődik a Torino hátvédje, Francesco Pratali iránt.
Wayne Bridge négy és fél évre aláírt a Manchester Cityhez. A bal oldali védő vételáráról már pénteken megállapodott egymással a Chelsea és a Manchester City, de az összeget nem hozták nyilvánosságra. A 32-szeres válogatott játékos 2003-ban 7 millió fontért igazolt a Chelsea-hez a Southamptontól, azonban 2006 óta nem tudott folyamatosan a kezdőcsapatba kerülni, mivel a londoniak megszerezték Ashley Cole-t.