A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A Serie A 7. fordulójában tovább folytatódott a Milan vesszőfutása, a piros-feketék annak ugyan örülhetnek, hogy végre tudtak gőlt lőni, de így is csak egy pontot szereztek az Atalanta ellen, pedig több mint egy félidőt emberelőnyben játszottak. Rómában sokadszor ünnepelték hősként Francesco Tottit, aki előbb két góljával megfordította a Napoli elleni meccset, majd sérülten is pályán maradt, mivel nem volt több cserelehetőségük a Farkasoknak. A Juventus kikapott Palermóban.

Bár a helyezések nem ezt tükrözték, de a Serie A vasárnap délutáni meccsei közül a Roma-Napoli találkozóra illett leginkább a rangadó jelző.

A Roma úgy kezdett, ahogy egy hazai csapatnak kezdenie kell, de Perrotta nagy ziccerben nem tudta átpöckölni a labdát De Sanctis fölött, Riise pedig nem találta el a kaput Totti sarkazós passza után.

A huszadik percben megsérült Júlio Sergio, a Roma harmadik számú kapusa, így az a Lobont lépett pályára, akit a nyári átigazolási időszak utolsó napján szereztek meg a fővárosiak. A Napoli hamar felavatta a román kapust, Hamsik balról passzolt vissza Lavezzinek, aki öt római védő közül lőtt laposan, Lobont pedig még nem lehetett bemelegedve, mert bevédte a nem túl jól helyezett és nem is túl erős lövést.

A 37. percben a szerencse is kellett a Roma egyenlítőgóljához: Vucinic balról gurított vissza Perrotta elé, aki egyből lőtt, az ötösön ólálkodó Totti pedig combbal beleért a labdába, amely így a bal sarok helyett a jobb felsőbe hullott. A második félidő közepén is a római csapatkapitány villanása után változott az állás, ügyes átvétellel becsapta Continit, aztán jobbal, 18 méterről a jobb alsóba zúdított.

A lövésnél megsérült Totti térde, de mivel a Roma már kihasználta az összes cserelehetőségét, így hosszas ápolás után a Farkasok tízes visszatért, hősies tettéért nagy ünneplésben részesítette a szurkolótábor, amely végül római győzelemnek örülhetett.

A Milannál nincs mit ünnepelni, mert bár Ronaldinho szép találattal megtörte a piros-feketék hosszú góltalansági sorozatát, de Leonardo csapata több mint egy félidőt emberelőnyben játszva is csak egy pontot hozott el a sereghajtó Atalanta otthonából.

A genovai csapatok közül a Sampdoria meglepetésre nem bírt a szívósan küzdő Parmával, a Genoa viszont még azt is elbírta Bolognában, hogy Mesto piros lapja miatt a második félidő nagy részét tíz emberrel küzdötte végig.

A Chievo szardíniai diadalával rég nem látott magasságokba ért, a Siena és a Livorno egymás elleni meccsükön is igazolták, hogy idén a kiesés elleni harcban lesznek főszereplők, a Fiorentina pedig a Lazio ellen nem tudta megismételni a Liverpool elleni pazar teljesítményét, így kénytelen volt beérni egy ponttal.

A Juventus meglepetésre 2-0-ra kikapott Palermóban, így nem tudta kihasználni a Sampdoria botlását, és az első helyett csak a harmadik helyről várja a következő fordulót.

Serie A, 7. forduló:
Fiorentina - Lazio 0-0

AS Roma - Napoli 2-1 (1-1)
gól:
Totti (37., 63.), illetve Lavezzi (25.)

Atalanta - AC Milan 1-1 (1-0)
gól:
Tiribocchi (21.), illetve Ronaldinho (83.)
piros lap: Radovanovic (39., Atalanta)

Bologna - Genoa 1-3 (0-2)
gól:
Di Vaio (85., 11-esből), illetve Hardzsa (10., 11-esből), Sculli (35.), Zapater (90.)
piros lap: Mesto (53., Genoa)

Cagliari - Chievo 1-2 (1-1)
gól:
Matri (38.), illetve Marcolini (41., 71.)

Sampdoria - Parma 1-1 (1-1)
gól:
Pazzini (23.), illetve Galloppa (30.)

Siena - Livorno 0-0
piros lap:
Marchini (38., Livorno)

Palermo - Juventus 2-0 (2-0)
gól:
Cavani (37.), Simplicio (42.)

Az állás:
1. Internazionale 7 14-5 16 pont
2. Sampdoria 7 12-6 16
3. Juventus 7 11-6 14
4. Fiorentina 7 7-4 14
5. Genoa 7 14-11 13
6. Chievo 7 9-6 11
7. Udinese 7 11-9 11
8. AS Roma 7 14-13 11
9. Parma 7 8-9 11
10. Palermo 7 9-8 9
11. Lazio 7 6-7 9
12. AC Milan 7 4-7 9
13. Bari 7 6-4 8
14. Cagliari 7 6-8 7
15. Napoli 7 9-13 7
16. Bologna 7 5-8 6
17. Siena 7 7-11 5
18. Catania 7 6-10 4
19. Atalanta 7 3-9 3
20. Livorno 7 1-8 3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!