A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Sevilla brazil labdarúgója, Luis Fabiano az egyetlen kiszemeltje az AC Milannak a nyári átigazolási szezon hátralévő részében.

Ezt Adriano Galliani, az olasz klub alelnöke jelentette be szerdán, elismerve egyúttal, hogy a vételár tekintetében egyelőre nem áll közel a két érintett klub álláspontja.

A Milan eddig nem túl sikeres az átigazolások terén: Aly Cissokhót, a Porto védőjét azért nem szerződtette, mert az orvosi vizsgálatokon problémát találtak nála, az ugyancsak kiszemelt csatár Edin Dzsekót pedig a VfL Wolfsburg nem volt hajlandó elengedni. A piros-feketék a holland Klaas Jan Huntelaar iránt is érdeklődtek, de Galliani szavai szerint Leonardo vezetőedző inkább Luis Fabianót részesíti előnyben, így csak az ő megszerzéséért tesznek konkrét erőfeszítéseket.

A Milan eddigi egyetlen szerzeménye Oguchi Onyewu, az amerikai válogatott védője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!