A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Jobbhátvédet keres a Juventus, a megoldás az Arsenal futballistája, Emmanuel Eboué lehet. Az elefántcsontparti játékos januárban költözhet.

Az Arsenal a nyáron két afrikai játékosától is megvált: Kolo Touré és Emmanuel Adebayor a Manchester Citybe igazolt. A pletykák szerint Arsene Wenger azért egyezett bele könnyen mindkettőjük elengedésébe, mert a klikkesedés jeleit érzékelte. Angol lapok úgy tudták, hogy a keret harmadik afrikai labdarúgója, Emmanuel Eboué is közel állt a távozáshoz. Az elefántcsontparti játékost az Arsenal közönsége az elmúlt szezonban többször is kikezdte, néhány gyengébben sikerült találkozó után kifütyülték az Emirates-stadionban, éppen ezért sokan úgy vélték, hogy ő is elhagyja a klubot. Ebouét a Fiorentina csábította, a lila-fehérek tárgyaltak is a londoni vezetőkkel, de az átigazolásból nem lett semmi.

A jobbhátvéd januárban mégis Olaszországba költözhet, a Tuttosport szerint ezúttal a Juventus a kérő. A klub a nyáron jobbhátvédet keresett, hiszen Jonathan Zebina továbbra is sérült, Zdenek Grygera teljesítményével pedig a vezetőedző, Ciro Ferrara nem elégedett. A szakember állítólag Ebouét szemelte ki a posztra, már csak azért is, mert az afrikai sokoldalú futballista, szükség esetén a középpályán is bevethető.

A Werder Bremen brazil középhátvédje, Naldo 2013-ig meghosszabbította szerződését.

A Borussia Dortmund érdeklődik a görög Panathinaikosz középpályása, Szotirisz Ninisz iránt.

A Palmeiras középpályását, Marquinhost a Bayern München is figyeli.

Az Ajax Amsterdam uruguayi csatárát, Luis Suárezt az Olympique Lyon szemelte ki.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!