Vágólapra másolva!
A szerb belügyminiszter szerint hazája vezető labdarúgó-egyesületeinek a fele kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. Ivica Dacic ezt egy keddi sajtóinterjúban állította azután, hogy lemondta aznapra tervezett találkozóját az egyik klub elnökével.

A belügyminisztériumnak birtokában van egy úgynevezett fehér könyv, amely felsorolja az alvilági kapcsolatokkal gyanúsított klubvezetők nevét. Dacic nem kívánt részletekbe bocsátkozni, ám elmondása szerint főleg kisebb egyesületekről van szó.

Amint az osztrák hírügynökség emlékeztetett, a 90-es években számos szerb labdarúgóklub került olyan személyek tulajdonába, akik állítólag közel állnak a szervezett bűnözéshez.

A szerb igazságszolgáltatás már hónapok óta vizsgálódik Svetlana "Ceca" Raznjatovicnak, a néhai belgrádi maffiafőnöknek és félkatonai milíciavezérnek, a meggyilkolt Arkan (polgári nevén Zeljko Raznjatovic) özvegyének a viselt dolgai után.

A Politika című napilap októberben arról számolt be, hogy a nyomozók Bulgáriából, Franciaországból és Törökországból is kaptak dokumentumokat a belgrádi FC Obilic egyesület átigazolásaival kapcsolatban. Ceca Raznjatovicot, a klub korábbi elnökét azzal gyanúsítják, hogy az 1998 és 2003 között a játékosok átigazolása fejében kapott 12 millió euró nagy részét "lenyúlta".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!