A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az AC Milannál jelenleg a hét végi, Internazionale elleni rangadó áll a középpontban, de nem minden játékos foglalkozik kizárólag a derbivel. A holland támadó, Klaas-Jan Huntelaar inkább azon töri a fejét, hogy hol folytassa pályafutását, jelenleg ugyanis alig kap szerepet, márpedig a közelgő világbajnokság miatt minél többet szeretne játszani.

A nyáron a Real Madridtól érkezett csatár eddig mindössze 11 bajnokin szerepelt, és csupán öt alkalommal volt kezdő. A Leonardo által alkalmazott 4-3-3-as rendszerben csak egy középcsatárnak jut hely, és ezen a poszton Marco Borriello bombaformában futballozik, de Filippo Inzaghi is Huntelaar előtt van a sorban.

A holland válogatott játékost több egyesülettel is kapcsolatba hozták: szóba került többek között a Hamburg, illetve korábbi csapata, az Ajax Amsterdam is. Ügynöke, Arnold Oosterveer ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy Klaas-Jan legszívesebben Angliába igazolna, és több angol klub is érdeklődik iránta. A menedzser a csapatok neveit ugyan nem árulta el, de korábban a Liverpoolt és a Tottenham Hotspurt említették.

Az angol sajtó szerint a Manchester City erősítési tervei között szerepel a Real Madrid argentin középpályásának, Fernando Gagónak a leigazolása. A Blackburn Rovers dél-afrikai csatára, Benny McCarthy a West Ham Unitedben folytathatja. Az Arsenal mellőzött svájci középhátvédjét, Philippe Senderost az Everton szeretné kölcsönvenni. A Livorno állítólag közel áll ahhoz, hogy visszacsábítsa Európába a jelenleg az Egyesült Államokban légióskodó svéd középpályást, Fredrik Ljungberget.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!