A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron sokáig tartották magukat azok a híresztelések, hogy az AC Milan szeretné megszerezni a Wolfsburg bosnyák csatárát, Edin Dzsekót, a két egyesület állítólag fel is vette a kapcsolatot, de a transzferből végül nem lett semmi. A klubok közötti jó viszony azonban a jelek szerint megmaradt, hiszen a legújabb híresztelések szerint a németek szívesen erősítenének Milánóból.

A tavaly nagy meglepetésre bajnokságot nyert wolfsburgiak támadó részlege a 2009-2010-es idényben is remekel, az ősszel csak három csapat szerzett náluk több gólt a Bundesligában. A védelem azonban már nem funkcionált ilyen kiválóan, hiszen a csapat 17 mérkőzés alatt 32 gólt kapott, ami nagyon sok, mindössze három együttesnek rosszabb a hátsó alakzata. Nem csoda, hogy a gárda edzője, Armin Veh szeretné megerősíteni ezt a csapatrészt, és a Wolfsburger Allgemeine Zeitung értesülései szerint két Milan-védőt nézett ki. A grúz Kaha Kaladze és a cseh Marek Jankulovski kiszorult a kezdő tizenegyből Milánóban, viszont Veh úgy véli, hogy a Wolfsburg számára erősítést jelentenének.

A Liverpoolt a Manchester City védőjével, Nedum Onouhával boronálta össze az angol sajtó. A Genoa szeretné visszacsábítani Olaszországba a Wolfsburg világbajnok védőjét, Andrea Barzaglit. A Hamburg kiszemeltje a Bolton Wanderers svéd csatára, Johan Elmander. Az Espanyol kölcsönvette a Bologna argentin csatárát, Pablo Daniel Osvaldót. A Napoli argentin támadója, Ezequiel Lavezzi 2015-ig meghosszabbította szerződését.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!