A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Súlyos anyagi problémákkal küzd az AS Roma labdarúgócsapatának tulajdonosa. A Sensi család képtelen fizetni a bankkölcsönt, a klubot már a Newco Roma nevű konzorcium birtokolja, a cél az, hogy külföldön találjon megfelelő befektetőt. Amíg nincs tőkeerős támogató vagy új tulajdonos, addig a játékospiacon is csak mellékszereplők lehetnek a rómaiak.

A római egyesület pocsékul kezdte az előző szezont, ám azt követően, hogy leváltották a korábbi sikeredzőt, Luciano Spallettit, a kispadra pedig Claudio Ranieri került, minden megváltozott. Daniele de Rossiék egy 19 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatnak is köszönhetően végül ezüstérmesek lettek az Internazionale mögött, megelőzve az idény előtt sokkal erősebbnek vélt AC Milant és Juventust. Szakmai szempontból tehát jobban nem is alakulhatott volna az idény, ám ennek ellenére egyre több gond jelentkezett a klubnál.

A Farkasok a bank tulajdonában

Az egyesület tulajdonosának számító Sensi család ugyanis súlyos anyagi problémákkal küzd, cégük, az Italpetroli képtelen fizetni az UniCredit banktól felvett 325 millió eurós hitelt. Márpedig Sensiék a vállalaton keresztül birtokolták az AS Romát, az egyesület részvényeinek 67 százaléka volt az Italpetroli tulajdonában. Maga a klub az elmúlt időszakban kifejezetten gazdaságosan működött, általában nyereségesen zárta az éveket, ám az Italpetroli csődközeli helyzete nem sok jót jelentett.

A klub elnöke, Rosella Sensi (az Italpetrolit alapító, és 2008-as haláláig a Roma elnöki posztját is betöltő Franco Sensi lánya) mindent megpróbált annak érdekében, hogy befektetőket találjon. Korábban Soros Györggyel is kapcsolatba hozták az egyesületet, az elnökasszony pedig az elmúlt napokban Olaszország egyik államtitkárát, Gianni Lettát is felkereste annak érdekében, hogy valami megoldást találjanak, de nem volt más kiút, mint hogy az egyesület az UniCredit tulajdonába kerüljön.

Mindez persze nem ilyen egyszerű: a hivatalos közlemény szerint az AS Romát immár egy Newco Roma nevű konzorcium birtokolja, amelynek 51 százaléka a Sensi-család, 49 százaléka pedig a bank birtokában van. A konzorcium célja, hogy meghatározza az egyesület értékét, és vevőt keressen rá. Az Italpetroli, mint vállalat gyakorlatilag megszűnt, és a Sensi család szinte minden tulajdonát (egy-két ingatlant leszámítva) értékesíti annak érdekében, hogy kiegyenlítse a bankkal szembeni tartozását.

Vásárolni csak eladás után lehet

Az eset külön érdekessége, hogy az UniCredit ügyvezető igazgatója, Alessandro Profumo közismerten nagy Inter-szurkoló, ám innentől kezdve neki is az az érdeke, hogy az AS Roma minél jobban szerepeljen, hiszen a bank akkor jár jól, ha az egyesületet a lehető legdrágábban sikerül eladni. Az UniCedit egyébként a Rotschild Italia nevű bankot bízta meg azzal, hogy tanácsadóként közreműködve intézze az eladással kapcsolatos ügyeket. A hírek szerint a bank elsősorban külföldön keres befektetőt, mivel (joggal) úgy vélik, hogy Olaszországban jelenleg nincs olyan üzletember, aki komoly érdeklődő lehet.

A La Gazzetta dello Sport információi szerint egyébként az első jelölt máris megvan: az UniCredit képviselői állítólag a héten az egyik római luxushotelben találkoztak a szaúdi királyi család egyik tagjával, Al-Waleed bin Talal herceggel, akit a Forbes magazin a világ 19. leggazdagabb embereként jegyez. Őt egyébként korábban a Liverpoollal is kapcsolatba hozták.

Mindez azonban egyelőre nincs hatással az egyesület mindennapjaira. A klub már az elmúlt években is kifejezetten óvatosan tevékenykedett a játékospiacon, tavaly nyáron például 18 millió eurós nyereséggel zárt. Idén is valami hasonlóra készülnek, az eddigi erősítések ennek megfelelően alakultak: Adriano, valamint Fábio Simplício is ingyen érkezett. A két brazil megszerzése remek fogás, még ha Adriano esetében nagy is a kockázat, hiszen a csatár korábbi fegyelmi problémái közismertek.

Rajtuk kívül egyelőre nem érkezett új játékos, és az előző idényben az Intertől kölcsönkapott Nicolás Burdisso végleges megszerzése is az anyagiaktól függ. A rómaiak ugyanis az első körben hatmillió eurót ajánlottak a védőért, a milánóiak azonban ennél többre taksálják őt, így a tárgyalások megakadtak.

A Corriere dello Sport információi szerint a fővárosi egyesület Philippe Mexes eladásából szeretné megszerezni a különbözetet: a francia hátvéd szerződése még egy évig érvényes, vagyis ha most nem értékesítik, akkor jövő nyáron ingyen távozhat.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!