Jorge López, ecuadori diplomata kedden elmondta, hogy meglátogatta a börtönben a bírót: "Teljesen le van törve, lelkileg összeomlott, tart tette következményeitől, pszichológiai segítséget kap."
López azt is megjegyezte, hogy tévesek azok a híresztelések, melyek szerint Moreno öngyilkosságot kísérelt volna meg.
Az ecuadori exjátékvezető a hazájából érkezett a JFK légikikötőbe, ahol a vámnál megmotozták, és a testére erősített tíz tasakban összesen csaknem hat kilogramm heroint találtak - félmillió dollár értékben.
Moreno először a 2002-es vb nyolcaddöntőjében hívta fel magára a figyelmet: a Koreai Köztársaság - Olaszország mérkőzésen tévesen érvénytelenítette les miatt Damiano Tommasi hosszabbításban szerzett találatát - amely az európaiak továbbjutását jelentette volna -, majd nem sokkal később kiállította Francesco Tottit és egy (utóbb kimaradt) büntetőt ítélt a házigazdáknak.
Végül a dél-koreaiak kerültek a negyeddöntőbe. Egy japán lap nem sokkal később arról írt, hogy a dél-amerikai játékvezető vett magának egy méregdrága Chevrolet gépkocsit, luxuskörülmények között vakációzott, s visszafizette minden adósságát.