Vágólapra másolva!
A címvédő Manchester United kétgólos győzelmet aratott az Arsenal otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi rangadóján.

A vendég manchesteriek gyakorlatilag négy perc alatt eldöntötték a meccset, mivel az első félidő utolsó harmadában kétszer is betaláltak.

A fordulás után még növelték is előnyüket, s a házigazdák erejéből csak a szépítésre futotta. A második manchesteri gólt szerző Wayne Rooney pályafutása 100. Premier League-találatát ünnepelhette.

Diadalával Alex Ferguson csapata a harmadik Arsenalt már négy ponttal előzi meg, ám a Chelsea - amely szombaton nem hibázott - továbbra is pontelőnnyel vezeti a tabellát, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott, mint a ManUnited.

Közepes iramot diktálva is biztosan nyerte a Manchester City a Portsmouth elleni vasárnapi bajnokiját. Emmanuel Adebayor első gólját szerezte azóta, hogy a togói válogatott buszát megtámadták az Afrika-kupa előtt. A Manchester City csatára az anyagi gondokkal küzdő Portsmouth hálójába lőtt egy lesgyanús helyzet után. A togói ügyesen vette le Ireland hosszú indítását, majd lépett egyet és a léc alá küldte a labdát. Kompany még az első félidőben növelte az előnyt: a belga szintén a léc alá továbbította a labdát, csak épp Petrov szögletéből, fejjel.

Kétgólos előnynél alaposan visszavett a ManCity, a vendégek néhányszor szépíthettek volna, de ez végül nem jött össze.

A manchesteriek az Aston Villát megelőzve hatodikok a táblázaton, ugyanannyi pontjuk van, mint az ötödik Liverpoolnak és csak eggyel kevesebb, mint a negyedik, azaz BL-selejtezős helyen álló Tottenhamnek. Utóbbi két együttes azonban két mérkőzéssel többet játszott, mint a City.

Nézze meg az Arsenal-ManUnited mérkőzés góljait!

0-1 - Almunia öngólja

0-2 - Rooney gólja

0-3 - Park gólja

1-3 - Vermaleen gólja

Premier League, 24. forduló:
Manchester City - Portsmouth 2-0
gól:
Adebayor (39.), Kompany (46.)

Arsenal - Manchester United 1-3 (0-2)
Emirates-stadion, 60 091 néző
v.: C. Foy
Arsenal: Almunia - Sagna (Bendtner, 72.), Vermaelen, Gallas, Clichy - Song Billong, Denílson (Walcott, 61.), Nasri - Fabregas, Rosicky (Eboue, 72.) - Arsavin.
MU: Van der Sar - Evra, Brown, Evans, Rafael - Carrick, Scholes (Giggs, 71.), Fletcher - Park (Valencia, 87.), Rooney, Nani (Berbatov, 89.).
gól: Vermaelen (80.), illetve Almunia (33., öngól), Rooney (37.), Park (52., képünkön)

Forrás: AFP

hétfőn rendezik:
Sunderland - Stoke City 21 ó

szombaton játszották:
Burnley - Chelsea 1-2
Birmingham City - Tottenham Hotspur 1-1
Fulham - Aston Villa 0-2
Hull City - Wolverhampton Wanderers 2-2
FC Liverpool - Bolton Wanderers 2-0
Wigan - Everton 0-1
West Ham United - Blackburn Rovers 0-0

Az állás:
1. Chelsea 23 57-19 54 pont
2. Manchester United 24 56-20 53
3. Arsenal 24 60-28 49
4. Tottenham Hotspur 24 45-25 42
5. FC Liverpool 24 42-26 41
6. Manchester City 22 44-30 41
7. Aston Villa 23 31-18 40
8. Birmingham City 23 22-23 34
9. Everton 23 33-34 32
10. Blackburn Rovers 24 25-40 28
11. Fulham 23 26-28 27
12. Stoke City 21 19-26 25
13. Sunderland 22 30-40 23
14. Wigan Athletic 22 24-47 22
15. West Ham United 23 29-38 21
16. Bolton Wanderers 22 29-44 21
17. Wolverhampton Wanderers 23 19-40 21
18. Burnley 23 23-46 20
19. Hull City 23 22-48 20
20. Portsmouth 22 19-35 15

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!