Gödörben van az Inter, amely a Serie A 13. fordulójában Veronában szenvedett 2-1-es vereséget, és kilenc pont a hátránya az éllovas Milannal szemben. A címvédő gólját Samuel Eto'o szerezte a 91. percben, de a kameruni csatár egy másik megmozdulásáról sokkal több szó esett, mivel a hazaiak szlovén játékosával, Bostjan Cesarral összekaszkodó Eto'o mellbe fejelte a védőt. Az esetet sem a bíró, sem az asszisztens nem látta, de a videofelvételek alapján könnyen lehet, hogy eltiltják az Inter házi gólkirályát.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.