Pályafutása egyik legkönnyebb gólját szerezte Benjamin De Ceulaer, a Lokeren játékosa, amikor kihasználta a Waregem kapusának hibáját: Sammy Bossut egy szöglet után gyorsan indítani akart, de egy előtte elfutó játékos miatt elvesztette egyensúlyát, és maga mögé ejtette a labdát, amit De Ceulaernak csak az üres kapuba kellett passzolnia. Később kiderült, ez a furcsa gól jelentette a Lokeren győzelmét.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.