Vágólapra másolva!
A listavezető Manchester United az első félidőben kétgólos hátrányba került a West Ham United otthonában, ám Wayne Rooney a 65. és 79. perc között mesterhármast szerzett, sőt Javier Hernandez is betalált, így a vendégcsapat mindhárom pontot megszerezte a Premier League 31. fordulójában. A Chelsea és az Arsenal ikszelt, a Liverpool kikapott.

Úgy kezdődött a West Ham-MU meccs, ahogy azt a nagy többség várta, manchesteri helyzettel: Giggs szöglete után Smalling emelkedett, de Green a léc fölé tolta a fejesét. Az első tíz perc vendégfölénye után a West Ham a 11. percben vezetéshez jutott, Carlton Cole próbálta elemelni a labdát Evra mellett, aki kézzel beleütött a labdába, a jogos büntetőt pedig Noble a jobb sarkot választva váltotta gólra.

A 25. percben már kettővel ment a West Ham, ezúttal Vidic volt a ludas, aki a 16-os oldalvonalánál buktatta Carlton Cole-t, összehozva egy újabb büntetőt, amelyet Noble izomból a bal felsőbe lőtt, esélyt sem hagyva a Van der Sart helyettesítő Kuszczaknak.

A MU hamar szépíthetett volna, de Park lövését Green bravúrral védte, majd Vidic játszott a tűzzel, mikor utolsó emberként lerántotta Bát, de Mason játékvezető csak sárga lappal büntette a védőt.

A szünet után felébredt a Manchester, egymás után vezette a támadásokat, a szépítés végül mégis állított labdából sikerült, Rooney gyönyörűen csavart a bal sarokba szabadrúgásból.

A meccs összefoglalója:


Nyolc perccel később jött a második Rooney-gól, a MU tízese Valencia passza után már az átvétellel lövőhelyzetbe hozta magát, majd 15 méterről, jobbal kilőtte a jobb alsót.

És ezzel még nem volt az egyszemélyes show-nak, Upson kezezése után a meccs harmadik tizenegyesét fújta be Mason, Rooney pedig nem ijedt meg a lehetőségtől, hogy vezetéshez juttatja csapatát, majd gólöröm gyanánt a kamerába káromkodott.

A kegyelemdöfést Javier Hernandez adta meg a teljesen összezuhant West Hamnek, amikor Giggs lövésszerű beadását segítette közelről a hálóba.

Nem tudott nyerni a harmadik helyezett Chelsea, amely zsinórban három győzelem után játszott 1-1-et a Stoke otthonában. Messzebb került a BL-indulást jelentő negyedik helytől a Liverpool, amely a kiesés ellen küzdő West Brom vendégeként kapott ki 2-1-re.

Az Arsenal hazai környezetben 0-0-t játszott a Blackburn Roversszel, a londoniaknak ez volt sorozatban a harmadik döntetlenük.

Premier League, 31. forduló:
West Ham United - Manchester United 2-4 (2-0)
gól:
Noble (11., 25., mindkettőt 11-esből), illetve Rooney (65., 73., 79., a harmadikat 11-esből), J. Hernandez (84.)

Birmingham City - Bolton Wanderers 2-1 (1-0)
gól
: Phillips (4.), Gardner (59.), illetve Elmander (71.)
(A Boltonnál Bogdán Ádám kispados volt.)

Everton - Aston Villa 2-2 (1-0)
gól
: Osman (38.), Baines (83., 11-esből), illetve Bent (47., 68.)

Newcastle United - Wolverhampton Wanderers 4-1 (2-0)
gól
: Nolan (22.), Ameobi (45.), Lövenkrands (50.), Gutierrez (90.), illetve Ebanks-Blake (58.)

Stoke City - Chelsea 1-1 (1-1)
gól:
Walters (8.), illetve Drogba (33.)

West Bromwich Albion - FC Liverpool 2-1 (0-0)
gól:
Brunt (62., 89. mindkettőt 11-esből), illetve Skrtel (50.)
(A vendégek kispadján Gulácsi Péter volt a cserekapus.)

Wigan Athletic - Tottenham Hotspur 0-0

Arsenal - Blackburn Rovers 0-0
kiállítva:
Nzonzi (76., Blackburn Rovers)

vasárnap:
Fulham - Blackpool 14.30
Manchester City - Sunderland 17

Az állás:

1.3119936832+3666
2.3017855929+3059
3.3016775425+2955
4.3015874527+1853
5.30131164134+750
6.31136124238+445
7.3191484241+141
8.311010114343+040
9.31109124846+239
10.31115153739-238
11.30911103337-438
12.3199134357-1436
13.3071493333+035
14.3197153951-1234
15.30713103042-1234
16.31810133953-1434
17.3096154560-1533
18.31711133853-1532
19.3195173653-1732
20.31613122951-2231


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!