Az Anzsi Mahacskala azon kevés profi csapatok közé tartozik, ahol megengedik, hogy a játékosok barátnői, feleségei sőt, még a gyerekei is a csapattal tartsanak az edzőtáborba. "A klubvezetők számára az a legfontosabb, hogy nyugodt körülmények között készüljenek a játékosok, ezért megengedik, hogy itt legyenek a barátnők" - nyilatkozta korábban Dzsudzsák Balázs, a Mahacskala magyar légiósa, aki az [origo] kérdésére elmondta, hogy párja, Zimány Linda is hamarosan csatlakozik hozzá az ausztriai edzőtáborban, és onnan repülnek ki Moszkvába, hogy megnézzék közös lakásukat.
Forrás: Papp Máté A képre kattintva megnézheti az edzőtáborban a mahacskalai feleségekről, barátnőkről és a gyerekekről készült galériánkat
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.