A Santiago Bernabeuban már valószínűleg otthonosan mozog, egy másik madridi létesítményben, a Coliseum Alfonso Pérez stadionban azonban még tanulnia kell a járást José Mourinhónak. A Real Madrid portugál vezetőedzője a városi rivális Getafe ellen 3-2-re megnyert bajnokin elnézte a lépcsőket, és szinte bezuhant a mélyített kispadra, de szerencsére nem sérült meg. Mourinhónak nem először gyűlt meg a baja a kispaddal, Zaragozában például lefejelte.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.