Vágólapra másolva!
Varga József 2009-ben még csak 21 éves volt, de a Debrecennel már a Bajnokok Ligájában szerepelt, és a magyar válogatottba is bekerült, utána azonban elkényelmesedett, és a gyors sikert nehezen dolgozta fel. Mára kilábalt a gödörből, menedzsere szerint az NB I legpiacképesebb játékosává vált, a szövetségi kapitány pedig biztos kerettagnak nevezte. Nagy vágya, hogy a Bundesligában futballozzon, akár már januártól.

- A Győr elleni rangadón aratott győzelemmel a Debrecen már négy ponttal vezeti a tabellát. Mi kellett ahhoz, hogy a 2010 előtti évekhez hasonlóan ismét a Lokiról szóljon az NB I?
- A tavalyi eredményünk után idén már nem minket kiáltottak ki bajnokesélyesnek, sokkal inkább a címvédő Videotont, amelynél rendezettek ugyan a körülmények, de rengeteg új játékos érkezett hozzá. Mi azonban tudtunk, hogy a mi keretünk is erős, így a tabella mostani állása nem lep meg minket. Fiatal, motivált csapatunk van, kiegészülve néhány rutinos játékossal. A tavalyi év csak egy kisiklás volt, idén viszont már tizenkét bajnokin nem lehetett minket legyőzni, azt hiszem, ez önmagáért beszél.

- Van olyan jó a mostani csapat, mint amelyik a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában a főtáblára került?
- Nem vagyok híve az összehasonlításoknak, de korábban több olyan játékos is a csapat tagja volt, aki egyénileg is magas szintet képviselt. Akkor minden klappolt, szerencsénk is volt, jól is ment a játék, csapatként is jól működtünk, és ha kellett, a kulcsjátékosok egyedül is képesek voltak eldönteni egy-egy meccset. Most másmilyen a Debrecen: tele van olyan ambiciózus játékosokkal, akik élni tudtak a bizalommal, és ezek alapján kialakult egy egységes, jó együttes. Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy akár egy nemzetközi szinten is ütőképes csapat legyen a Lokiból, megvan az esély arra, hogy a klub a jövőben a korábbinál is nagyobb eredményekre legyen képes.

- Nagy kérdés, hogy önnel vagy ön nélkül. Idén februárban volt egy olyan hír, hogy a Mainz szerződtetné, menedzsere pedig az NB I legpiacképesebb játékosának nevezte. Ha télen hívnák, aláírna?
- Úgy vágtam neki a pályafutásomnak, hogy NB I-es játékos szeretnék lenni, és büszkeséggel tölt el, hogy ez sikerült, és huzamosabb ideje az egyik, ha nem a legjobb magyar csapatban szerepelek. Örülök, ha a játékommal felkeltem a külföldi csapatok érdeklődését, és igen, örülnék, ha komoly szándékai lennének egy olyan csapatnak, mint például a Mainz. El is fogadnám az ajánlatát, ha ezzel a klubom is jól járna.

- A Videotonnál kikerültek a csapatból azok a játékosok, akik arról beszéltek, hogy külföldre vágynak. Ezek szerint Debrecenben nem tilos erről beszélni?
- Én sohasem hangoztattam, hogy el szeretnék menni, most is arra koncentrálok, hogy hétről hétre jól teljesítsek, a klub sikerérért futballozom, és nagyon jól érzem magam Debrecenben. Viszont szerintem tíz magyar focistából tíz azt mondja, hogy kipróbálná magát külföldön. Ha egy játékos felhívja magára figyelmet, és komoly ajánlat érkezik érte, az a csapatának ugyanúgy jó lehet, mint a játékosnak, a klub pedig hosszú távon is profitálhat belőle.

- Hol próbálná magát ki a legszívesebben külföldön?
- Németország áll hozzám a legközelebb. Nagyon színvonalas bajnokság a Bundesliga, jó játékosokkal, sok nézővel, minden adott a jó futballhoz.

Dombi Tibor: A régi énemet látom benne


A Debrecenben több mint 400 meccsen pályára lépett, még ma is aktív Dombi Tibor szerint egy játékos megítélésénél a játéktudás összefügg az emberi tényezőkkel. "Varga Józsi szerény, amit a pályán is lehet látni, igazi csapatember, akinek az a mindene, hogy jó futballista legyen." A 37 éves szélső szerint minden játékos életében vannak hullámvölgyek, és teljesen normális, hogy Vargát is elérte ez 21 éves korában. "Jól jött ki belőle, de én a csapattársaként észre sem vettem, hogy annyira visszaesett volna, persze ő belülről mindezt biztosan másként élte meg." Dombi szerény, jó humorú embernek ismerte meg a középpályást. "Az öltözőben mellettem ül, szeretek vele hülyéskedni, de jól tudja, hogy mikor van ott az ideje a vicceknek, és mikor nem. A régi énemet látom benne."


- Egervári Sándornál ismét válogatott lett, pedig a Debrecen 2009-es BL-szereplése után - amikor olyan csapatok ellen játszhatott, mint a Lyon, a Liverpool vagy a Fiorentina - látványosan visszaesett a teljesítménye. Mi is történt?


- Hogyan sikerült kimásznia a gödörből?
- Próbáltam mindent alárendelni a focinak, igyekeztem csak a sportra koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye. Kezdem visszanyerni a formámat, egyre jobb teljesítményre vagyok képes, fizikailag is rendben vagyok, és visszatértem a helyes útra. Ennek megfelelően élek, és nem is szeretnék soha többé letérni erről az útról.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Forrás: MTI/Illyés Tibor

- Ha tanácsot adhatna korábbi önmagának, vagy egy olyan fiatal játékosnak, akit meg szeretne óvni attól, ami önnel történt, mit mondana?
- Elmesélném a történetemet; abban az időben elkényelmesedtem, nem edzettem ugyanúgy, elhittem magamról, hogy nagyon jó vagyok, elhittem, hogy kevesebbet kell tennem, mint előtte. Ha ez a fiatal játékos ugyanolyan sikereket érne el, mint én, és tényleg minden úgy összejönne neki, és minden nagyon frankó lenne számára, felhívnám a figyelmét, hogy ezek csak pillanatnyi eredmények. Azt tanácsolnám neki, hogy még többet dolgozzon, és akkor nem történhet meg vele az, ami velem megtörtént. Én utólag beláttam, hogy mit csináltam rosszul, de mára túlvagyok rajta, és egy életre megjegyeztem, hogy a sikert a helyén kell kezelni. Mostanság például sem a klubomban, sem a válogatottban nem voltam vesztes csapat tagja, ami mindössze annyit változtatott rajtam, hogy egy kicsit felszabadultabb lett a játékom.

- A szövetségi kapitány érett játékosnak nevezte. Mit gondol, 23 évesen tud még fejlődni, tud még valakitől tanulni az NB I-ben?
- Mindig van hová fejlődni és van kitől tanulni. A Debrecenben nem egy-két olyan játékos van, aki hosszú éveken át meghatározó tagja volt a csapatnak, külföldön is futballozott, és fel lehet rá nézni. Nemcsak azt lehet ellesni, hogy a pályán milyen játékosok, hanem azt is, hogy a pályán kívül milyenek. De a szakmai stábban és a magyar futballban is van olyan, akitől tanulni lehet.

A Levszki elleni BL-selejtezőn bombagólt lőtt 2009-ben (00:19-től):


- Mennyire volt furcsa a válogatottban jobbhátvédként szerepelni? Belső középpályásként nem érezte magát egy pillanatig sem bizonytalannak?
- Annak semmiképpen nem, bár igaz, az elején - talán a védelem összeszokottságának a hiánya miatt - volt egy-két helyezkedési hibám, de ezeket kiküszöböltem. Egyébként azt gondolom, hogy fejben dől el minden: aki tudja, hogy egy adott poszt milyen játékot követel meg, az a pályán ezt véghez is tudja vinni. Debrecenben is játszottam már ezen a helyen, így nem ért a váltás teljesen váratlanul. Úgy érzem, nem voltam rosszabb, mint a többiek, de tudok ennél jobb teljesítményt is produkálni. Örülük, hogy nemcsak egy, hanem több alkalommal is bizalmat szavazott nekem a kapitány, amit én pozitív visszajelzésnek veszek. De erre szeretnék még egy lapáttal rátenni, hogy biztosan ne kerüljek ki a kalapból.

- A finnek elleni 0-0 utáni füttykoncert milyen érzéseket keltett a csapatban?
- A válogatott korábban jól teljesített, így kivívta magának, hogy a szurkolók az utolsó Eb-selejtezőn már elvárják, hogy nyerjünk. Így tehát jogosnak tartom az elégedetlenséget, hiszen azért jöttek ki a nézők, hogy jó játékot, győzelmet lássanak.

- Miért nem tudott nyerni a csapat?
- Talán tudat alatt ott volt a fejekben, hogy tét nélküli a meccs. Egy jó finn csapattal játszottunk, amely sokkal jobb volt, mint egy évvel ezelőtt, ez lehet az oka, hogy nem úgy sikerült a búcsú, ahogyan szerettük volna. Mindenkinek rosszulesett, hogy a meccs után kifütyültek minket, aki azt mondja, hogy nem érezte rosszul magát emiatt, az hazudik. De egy meccs alapján nem lehet messzemenő következetést levonni, hiszen a kötelező győzelmeket hoztuk, a svédeket megvertük, és Hollandiával idegenben szoros meccset játszottunk. Azt gondolom, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, és nem a svéd csapattal kerülünk egy csoportba, akkor odaértünk volna a második helyre, de szerintem így is látszik, hogy a válogatott előrelépett.

Egervári : Nem kell mindenáron külföldre igazolnia


"Szép jövő előtt áll, a hasznos játékosok kategóriájába tartozik, akire mindig szüksége van egy csapatnak" - mondta az [origo]-nak a kilencszeres válogatott játékosról Egervári Sándor. A szövetségi kapitány szerint Varga a csapatjáték szembeni alázatával, dinamikájával, győzni akarásával mindig segíteni tud a csapatain. "Kerüljön a belső középpályás vagy - mint az utóbbi időben - a jobb oldali védő posztjára, mindegyiken nagyon hasznosan játszott az elmúlt években. A BL-meccseken és korábban az U21-es válogatottban is bizonyított már. Nagyon érett a játéka" - fogalmazott Egervári, aki szerint Varga folyamatosan fejlődik, és jelenleg egy nagyszerű Debrecenben nemcsak a meccsteljesítménye, de az edzésmunkája is megfelelő, ráadásul szerény futballista.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Egervári úgy gondolja, hogy az NB I-ben is fejlődhet még a 23 éves játékos. "Nem hiszem, hogy a hazai bajnokságban való szereplés miatt megállna a fejlődésben, ráadásul most egy jó közösségben van. Ha mégis külföldre igazol, megfontoltan kell a leendő klubját megválasztania, mert csak olyanba szabad igazolnia, ahol hétről hétre játszhat. De jelen pillanatban nem kell mindenáron továbbmennie."

Az edző Vargát a listavezető kulcsjátékosának tartja, pedig a védekező középpályás pozíciója Egervári szerint nem arról szól, hogy "mennyit tud betenni az ott szereplő játékos a közösbe". "Egy szürke poszton kell kiválóan teljesítenie, és ő ennek az elvárásnak meg is felel, hiszen meghatározó futballistája a Debrecennek" - jellemezte Vargát a kapitány, hozzátéve, hogy jelenlegi teljesítménye alapján biztos tagja a válogatott keretnek.

Játékosügyöke, Filipovics Vladan szerint Varga József a mostani magyar bajnokság legpiacképesebb szereplője. "A mostani teljesítménye, az utolsó egy-két évben mutatott játéka alapján meglátásom szerint ő az NB I legeladhatóbb futballistája. Nyáron voltak lehetőségei, de a klubja nem engedte el. Rajta vagyok, hogy télen csapatot váltson, mert a játékos is szeretne külföldre igazolni. Ereje, gyorsasága, labdaszerzési képessége, agresszívitása, technikája eléri a nemzetközi szintet, és lehet mondani, hogy bármelyik bajnokságban megállná a helyét." Filipovic a Mainz korábbi érdeklődését nem kommentálta, de abban egyetértett Vargával, hogy a játékstílusának a német bajnokság fekszik a legjobban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!