Vágólapra másolva!

A MU-nak és a korábbi klubnak lőtt gól bérelt helyet jelent az álomcsapatban

A Manchester United elleni gólszerzés két játékosnak az álomcsapatunkba való bekerülést jelentette, két másik pedig volt csapata elleni góljának köszönhette, hogy beválogattuk. A csatársorból még így is kimaradt a mesterhármast szerzett lyoni Lisandro López.

Kapus:
Fabien Audard (francia, Lorient): A kiesés ellen küzdő Nancy meglepte a középmezőnyben szereplő Lorient-t a francia bajnokságban, és a hazai együttes csak Audard kapus bravúrjainak köszönhetően szerzett pontot. A játékos teljesítményéről mindent elárul, hogy a L'Équipe-től a rendkívül ritka, kilences osztályzatot kapta.

Hátvédek:
Maicon (brazil, Internazionale): A milánóiak az első félidőt átaludták a Genoa ellen, a szünet után azonban ellenállhatatlanul futballoztak. A brazil jobbhátvéd is egykori csúcsformáját idézte, az egyenlítő találat előtt remekül játszott Giampaolo Pazzinihoz.

David Luiz (brazil, Chelsea): A londoniak januári igazolása eddig nem bizonyította, hogy érdemes volt érte 30 millió eurót kiadni. A Manchester United elleni rangadón viszont remekül futballozott, ráadásul gólt is szerzett - bár Sir Alex Ferguson szerint ki kellett volna állítani.

Gary Cahill (angol, Bolton Wanderers): Egy középhátvéd feladata elsősorban az ellenfél támadásainak elhárítása, ám Cahill a másik kapunál is remekül feltalálta magát. Egykori klubja, az Aston Villa ellen két gólt szerzett, mindkétszer szögletet követően, és a Wanderers így 3-2-re nyert.

Asier del Horno (spanyol, Levante): Pár héttel ezelőtt a levantei csapat helyzete menthetetlennek tűnt, sereghajtó volt a Primera Divisiónban, azonban legutóbbi hat meccséből csak egyszer kapott, és így felzárkózott a középmezőnyhöz. A múlt héten előbb idegenben játszott döntetlent a Real Sociedaddal, majd otthon legyőzte az Almeríát - Del Horno az első meccsen pontot érő gólt szerzett.

Középpályások:
Damien Duff (ír, Fulham): Gera Zoltán csapata a magyar középpályás játéka nélkül is tartja magát a középmezőnyben, legutóbbi győzelmét elsősorban az ír szélsőnek köszönhette. Duff kétszer is betalált a Blackburn Rovers ellen, és az sem zavarta, hogy egykori csapata ellen eredményes.

Gennaro Gattuso (olasz, AC Milan): A kőkemény középpályás nem a gólerősségéről híres, a Juventus ellen azonban mégis az ő találata döntötte el a három pont sorsát. Gattuso több mint három év után szerzett ismét gólt, és ezt jobbkor nem is tehette volna.

Forrás: AFP
Gattuso testi épségbe is veszélybe került a gólöröm során

Emanuele Giaccherini (olasz, Cesena): A kiscsapat elkeseredett küzdelmet folytat a kiesés ellen a Serie A-ban, és a hét végén a Sampdoria ellen idegenben aratott győzelem nagy lépés volt a bennmaradás felé. A támadó középpályásként szereplő Giaccherini kétszer is bevette a Samp kapuját, és így karrierje során először duplázott a legjobbak között.

Konstantin Rausch (német, Hannover): A hannoveri együttes nagy meglepetésre továbbra is tartja magát a harmadik helyen a Bundesligában, pedig a hét végén a Bayern München volt az ellenfele. A bajorok elleni 3-1-es diadal egyik hőse Rausch volt, aki előbb gólpasszt adott Mohammed Abdellaouénak, majd maga is betalált.

Csatárok:
Christian Eigler (német, Nürnberg): A nürnbergiek megörvendeztették szurkolóikat a hét végén, hiszen gólzáporos győzelmet arattak a St. Pauli ellen. Az 5-0-s diadalból Eigler mesternégyessel vette ki a részét - a csatár eddig a szezon során mindössze kétszer volt eredményes.

Forrás: AFP
Eiger egy meccsen több gólt lőtt, mint azelőtt az egész szezonban

Dirk Kuyt (holland, Liverpool): Továbbra is tart a Vörösök nagy feltámadása Kenny Dalglish vezetésével, aminek a hét végén a Manchester United volt az áldozata. A liverpooliak szenzációs játékkal és Kuyt mesterhármasával verték a MU-t.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!