A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Milan elleni 2-2-es döntetlen után Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője Usain Bolthoz hasonlította Alexandre Patót, az első gól szerzőjét. Massimiliano Allegri, a Milan mestere csapata védekezését és küzdeni tudását emelte ki.

"Az első és a 92. perc is a mérkőzéshez tartozik, a Milan pedig ezt tökéletesen kihasználta" - kezdte az értékelést a Bajnokok Ligája-mérkőzés után Guardiola, utalva arra, hogy az olaszok az első percben szereztek vezetést, majd a hosszabbításban egyenlítettek.

"Nem egyszerű úgy játszani, hogy az ellenfél középpályásai is védővé válnak. A Milannak nem okozott gondot, hogy akár minden játékosa 11 méterre legyen a saját kapujától, és úgy védekezzen. Ugyanakkor a gól bármikor benne van a Milan játékában, két és félszer értek fel a kapunkhoz, abból két gólt szereztek, Pato például fantasztikusan robbant ki a védőink között az első percben, mintha Usain Boltot láttam volna" - hasonlította a Barcelona edzője a brazil csatárt a 100 méteren világcsúcstartó jamaikai sprinterhez.

A vendégek vezetőedzője, Massimiliano Allegri csapata küzdeni tudását emelte ki.

"Remekül kezdtünk, de utána védekezésre kényszerültünk, nem tudtunk nyomást gyakorolni a Barcelonára. Ugyanakkor hiába szorítottak be minket a kapunk elé, a gólokat leszámítva nagy helyzetbe nem kerültek. Jobban is játszhattunk volna, de nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy nem adta fel, és a hosszabbításban egyenlíteni tudott. Láttam a hibákat is, amelyeket ki kell javítanunk a jövőben" - idézte az UEFA honlapja Allegrit.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!