Akár az Oscar-díjra is esélyes lehetne az egyenlítői-guineai fociválogatott játékosa, Narcisse Ekanga Amia, aki a Szenegál elleni Afrika-kupa-meccsen nyújtott komoly színészi teljesítményt. Egyenlítői-Guinea 1-0-ra vezetett, és pár perc volt már csak hátra a meccsből, amikor Ekanga Amia belement egy párharcba, amely elsőre keménynek tűnt, de az ismétlésen látszik, a szenegáli játékos nem találta el a lábát. Ekanga Amiának nem is lett semmi baja, de amikor kiszúrta, hogy a bíró nem fújt, hirtelen látványosan fetrengeni kezdett, majd hordágyon levitette magát.
Ez eddigi 16 Európa-bajnokság végjátékai során a magyar válogatott 11 találkozót vívott, ebből egyen nyert 90 perc alatt, 2016-ban csoportmérkőzésen Szalai és Stieber góljaival 2-0-ra Ausztria ellen. A másik győzelmét az 1964-es bronzmérkőzésen aratta, akkor Dánia ellen hosszabbítás után diadalmaskodott 3-1-re.