A Palmeiras futballcsapata 1999 óta várt rá, hogy végre szerezzen valamilyen trófeát, ez végül szerda este sikerült neki, amikor is a Coritiba ellenében megnyerte a brazil kupát. A csapat edzőjére Luiz Felipe Scolarira is ráfért már a siker, a brazil edzőnagyság ugyanis a 2002-es vb-győzelem óta nem ért el jelentős eredményt, pedig több helyen is próbálkozott a Chelsea-től Üzbegisztánig. Most azonban kijutott neki az ünneplésből, miután a sajtótájékoztató alatt rárontott néhány játékosa, akik csatakiáltásaik kíséretében minden minden kezük ügyébe akadót a 63 éves tréner fejére szórtak és kentek. Scolari még így is jobban járt, mint két éve, amikor nyilatkozat közben egy rádióval dobták fejbe.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
2000. október elsején egyidőben játszott olimpiai döntőt a magyar női kézilabda válogatott, és a férfi vízilabda csapat. Az utóbbi Oroszország 13-6-os legyőzésével aranyérmes lett, Mocsai Lajos csapata viszont hiába tűnt néhány perccel a vége előtt szintén győztesnek, végül 31-27-re kikapott Dániától.