Az új Mourinho vagy csak szélhámos?

Vágólapra másolva!

Néhány éve Európa legtehetségesebb edzőjeként emlegették André Villas-Boast, akinek Bobby Robson és José Mourinho egyengette az útját. Azóta a fiatal portugál edző egyszer már megbukott Angliában, most pedig a Tottenham is menesztette. Hogyan lett valaki játékos- és komolyabb edzői múlt nélkül európai élcsapatok edzője, és miért bukott meg ilyen gyorsan kétszer is?

Ryan Giggs, Francesco Totti, Alessandro Del Piero, Javier Zanetti - csak néhány aktív futballista, akik idősebbek André Villas-Boasnál, a Tottenham Hotspur hétfő délelőtt menesztett vezetőedzőjénél. A portugál edző mindössze 36 éves, vagyis még futballistának sem vészesen öreg, edzőnek pedig nagyon is fiatal. Mégis elmondhatja magáról, hogy olyan csapatoknál edzősködött már, mint a Porto, a Chelsea és a Tottenham. És hiába végződött bukással mindkét londoni küldetése, biztosak lehetünk abban, hogy a médiában csak AVB-ként emlegetett Villas-Boas könnyen talál majd új klubot magának, csak az igényeit kell lejjebb engednie kicsivel. A portugál edzőt ugyanis még ma is elgondolkodtatóan sokan tartják tehetséges szakembernek, annak ellenére, hogy az eredményei nem feltétlenül ezt bizonyítják. Hogyan érte el ilyen fiatalon, számottevő labdarúgómúlt nélkül mindezt?

A 21 éves szövetségi kapitány

Bár még mindig igen ritka, de nem teljesen példa nélküli, hogy valakiből úgy lesz edző, hogy nem volt előtte profi futballista: Gérard Houllier, Arrigo Sacchi vagy a brazil szövetségi kapitányként világbajnoki címet is nyerő Carlos Alberto Parreira sem tudtak háromnál többet dekázni, de ez nem akadályozta meg őket az edzői sikerekben. Ennyire gyors karrierje viszont egyiküknek sem volt, mint Villas-Boasnak, aki már 32 évesen európai élcsapatot vezethetett.

Villas-Boas tizenhat évesen egy volt a sok kamasz közül, aki csak álmodozott arról, hogy valaha a futballban dolgozhat, neki azonban abban a szerencsében volt része, hogy egy háztömbben lakott a Porto akkori edzőjével, Bobby Robsonnal. Utóbbi hiába dolgozott eredményesen, Villas-Boas nehezményezte, hogy mellőzi a gólerős csatárt, Domingos Pacienciát, és össze is szedte a bátorságát annyira, hogy mindezt írásban hozza az angol edző tudomására. Robsonnak pedig olyannyira imponált a tinédzser Villas-Boas rámenőssége (akinek egyébként anyai nagyanyja angol volt), hogy megkérte, csatlakozzon az edzői stábjához, amelynek már addigra egy másik portugál, José Mourinho is a tagja volt.

Eleinte statisztikákat kellett készítenie a Porto meccseiről, majd később Robson bátorítására elvégezte a szükséges edzői tanfolyamokat is. Sőt, Robson még azt is elintézte neki, hogy az Ipswich Townnál is gyakornok lehessen, 21 évesen pedig a világ legfiatalabb szövetségi kapitányaként a Brit Virgin-szigetek válogatottját is irányíthatta egy darabig. Amikor aztán Mourinho 2002-ben vezetőedzőként tért vissza a Portóhoz, megfigyelőként alkalmazta Villas-Boast, aki így részese volt a Porto UEFA-kupa és BL-győzelmének is. Sőt, követte is Mourinhót a Chelsea-hez, majd az Interhez is, ám ekkorra már egy UEFA Pro-Licence birtokában Villas-Boas úgy érezte, többre hivatott annál, hogy csak megfigyelő legyen.

Európa Liga-győztes 33 évesen

2009 nyarán be is jelentette, hogy a Braga csapatához szerződik, ám végül a vezetőedzői poszt másé lett: azé a Domingos Pacienciáé, aki miatt tizenhat évesen levelet írt Bobby Robsonnak. Mourinho ekkor még visszafogadta az Interhez, de nyilvánvaló volt, hogy kettőjük együttműködése már nem tarthat sokáig, és végül még azon az ősszel egy másik portugál csapat, az Académica hívását elfogadva végre kiszabadulhatott Mourinho árnyékából. És mi az, hogy kiszabadult, valósággal berobbant a portugál futballba, miután megmentette az Académicát a kieséstől, ráadásul kimondottan stílusos futballal tette mindezt. A következő nyáron már a Porto szerződtette vezetőedzőnek, ahol veretlenül nyerte meg a bajnokságot, valamint az Európa-Ligáért járó serleget is begyűjtötte, a valaha volt legfiatalabb edzőként.

Nem csoda, hogy az európai szaksajtó ezek után már a legtehetségesebb edzőként emlegette a kontinensen, és a mindig elegánsan öltözködő, jóképű Villas-Boas igazi médiasztár lett, az angol sajtó egyenesen az új Mourinhót látta benne. Amikor aztán 2011 nyarán leszerződtette a Chelsea, azért voltak néhányan, akik kicsit túl gyorsnak tartották a tempót, mondván, egészen más a Premier League-ben, világsztárokkal dolgozni, mint a portugál bajnokságban.

Végül az akadékoskodóknak lett igazuk: a remekül rajtoló Chelsea pár hónap elteltével egyre-másra kapta a meglepő pofonokat, a következő év elején pedig már elégedetlenkedő sztárjátékosokról szóltak a pletykák. Ráadásul pont azok a Villas-Boassal nagyjából egyidős, nagy egóval megáldott futballisták veszítették el a bizalmukat az edzőben, akiktől kezdetben is óvták a fiatal portugált. 2012 februárjára nyilvánvalóvá vált, hogy AVB elvesztette a csatát az egókkal szemben, és talán ő maga is megkönnyebbült, amikor Abramovics végül megadta neki a kegyelemdöfést, és menesztette.

Túl közel a Naphoz

A csodálatosan induló karrier tehát kapott egy gellert, és mivel Bobby Robson már nem élt, Mourinhóval pedig alaposan megromlott a viszonyuk még az utolsó közös évükben, nem akadt igazi támogatója sem. Mégis hamar kapott egy újabb lehetőséget: 2012 nyarán a Tottenham elnöke, Daniel Levy Villas-Boast ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy új szintre léptesse a londoni klubot. A portugál edző fogadkozott, hogy sokat tanult a Chelsea-nél töltött időszakból, és rövid átmeneti időszak után a saját képére kezdte formálni a csapatot.

Az első év ugyan tartalmazott bátorító momentumokat, de végül nem sikerült megszerezni a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet. Idén nyáron aztán hosszú huzavona után a Spurs eladta Gareth Bale-t a Real Madridnak, és az érte kapott százmillió euróból csaknem egy teljesen új csapatot építhetett. Összesen százötmillió fontot költött hét új játékosra, és egyértelműen az volt az elvárás, hogy a csapat a legerősebb angol klubokkal is versenyre kelljen. Ez azonban nem jött össze: a korábban közönségszórakoztató játékáról nevezetes Spurs képtelen volt gólt lőni akcióból, csak kínnal-keservvel kaparta össze a pontokat, de novemberig még tartott a türelem Boassal szemben.

Aztán a Manchester City elleni 0-6 után megváltozott a helyzet, és az újságokban állandó téma lett AVB menesztése, de Levy egyelőre várt. Az utána történtek kezdetben az elnököt igazolták: ötmeccses veretlenségi sorozat vette kezdetét, és már fel lehetett volna lélegezni, amikor beütött az újabb krach, és a tartalékos Liverpool olyan természetességgel vágott egy ötöst a Tottenham pályáján, hogy nyilvánvaló volt, innét már nincs tovább.

Konzoljátékból a kispadra

Csendben megjegyeznénk, hogy a Tottenham egyáltalán nincs kilátástalan helyzetben: a csapat öt pontra van csak a BL-indulástól, és Villas-Boasnak volt a legjobb győzelmi aránya a Spurs utolsó húsz évében. Mégis, a jelek arról árulkodtak, hogy a portugál edző nincs a helyzet magaslatán.

Hogy miként bukhatott meg kétszer egymás után Európa legtehetségesebbnek tartott edzője, több okra vezethető vissza. Ezek közül a legfontosabb a komolyabb edzői tapasztalat hiánya lehetett. A Villas-Boast gyakorlatilag megbuktató Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers sem vitte semmire játékosként, viszont évekig dolgozott a Chelsea korosztályos csapatainál edzőként, később pedig három másodosztályú angol csapatot is vezetve tanulta ki a szakmát, és itt még az is belefért, hogy a Readingnél például csúnyán megbukjon.

Villas-Boas viszont a Virgin-szigeteki kalandot leszámítva végig megfigyelőként dolgozott, mielőtt egyből leült volna a kispadra vezetőedzőként. Kis túlzással annyi tapasztalata volt addig a futballistákkal, mintha focis menedzserjátékokat játszott volna, ahogy egy ragyogó komment rávilágít ennél a cikknél. Hiába tartják őt taktikailag felkészült menedzsernek, tök más utólag elemezni az ellenfeleket, mint edzőként belenyúlni egy meccsbe, és megértetni a játékosokkal, mit is szeretne pontosan. Ugyancsak más a gyengécske portugál bajnokságban edzősködni, és mivel ott minden összejött neki, Angliában először szembesült valódi problémákkal.

AVB visszavág a médiának

Ráadásul a taktikai zseninek tartott Boas többször is alaposan mellélőtt: jellemzően az előre feltolt védelmet részesítette előnyben, miközben ehhez egész egyszerűen nem voltak megfelelően gyors játékosai. A Chelsea-nél így kapott egy ötöst az Arsenaltól, a Spurs edzőjeként pedig egy hatost a Citytől, ám ezekből sem tanult, hanem ugyanúgy bátran feltolta a védelmét, amellyel mintha csak direkt az élete formájában játszó Luis Suáreznek akart volna kedvezni.

Villas-Boas azt állította, hogy tanult a korábbi hibáiból, de ez nem úgy tűnt. A Tottenhamnél láthatóan nem tudta feldolgozni, hogy folyamatosan óriási nyomás alatt kellett teljesítenie: előbb nyilvánosan bírálta az egyik pocsék hazai teljesítménye után elégedetlenkedő szurkolókat, majd most december elején a sajtót vádolta meg azzal, hogy ellene hangolják a közvéleményt. Mindkét kifakadása tapasztalatlanságról és tanácstalanságról tanúskodott.

Szilárduljatok meg!

Nem feltétlenül az ő sara volt, hogy nyáron egy vagyont költöttek el, hiszen ebben benne volt az olasz szakmai igazgató, Francesco Baldini is. Mégis, utólag egyértelműnek tűnik, hogy a tavalyi szezonban a csapatot a góljaival a hátán cipelő Gareth Bale-t nemhogy pótolni nem sikerült, de az új igazolások közül talán csak a dán Christian Eriksen igazolta a jó hírét, a többiek egyelőre jelentősen túlárazottnak tűnnek. A spanyol csatár, Roberto Soldado mindössze egy akciógólra volt képes a bajnokságban, míg a klubrekordért vásárolt Erik Lamela eddig semmivel sem igazolta, hogy érdemes volt érte ennyi pénzt leszurkolni. És egyáltalán, a rivális Arsenal menedzsere, Arséne Wenger már nyáron megmondta, képtelenség egyszerre ennyi új embert beépíteni egy csapatba.

André Villas-Boasnak azonban nincs miért aggódnia: a mindinkább marketing-vezérelte modern fociban előbb vagy utóbb újra eszébe fog jutni egy nagyravágyó klubelnöknek, hogy a még mindig rendkívül fiatal edzőt leszerződtesse. Márpedig az ő igazi területe az állásinterjú: tavaly derült ki, hogy még 2010-ben, az Académica edzőjeként jelentkezett az akkor a Premier League-ben játszó Burnley megüresedett edzői posztjára. Paul Fletcher, a Burnley akkori ügyvezetője évekkel később bevallotta, hogy egyszerűen egy szót sem értettek az új idők nyelvét beszélő AVB jelentkezéséből. Még PowerPoint prezentációt is csatolt hozzá, ám túlságosan is elméletinek találták: "A foci szakzsargonja egyre nehezebb lesz, Villas-Boas pedig rengeteget használt az új kifejezésekből. Vajon a Burnley játékosai értették volna, mit akar tőlük, ha nekik is olyan szavakat mond, hogy megszilárdulás?" – tette fel a kérdést Paul Fletcher.

Egyelőre még így is sokan bíznak tehát Villas-Boasban, akit már most is az eredménycentrikus futball áldozatának tartanak, aki nem kapott elég időt a bizonyításra. Igaz, egyre erősebb az ellentábor is, amely szerint AVB egy modern szélhámos, aki főként a szerencsének köszönheti, amit eddig elért. A két óriási végkielégítés pedig azt is lehetővé teszi, hogy akár fel is hagyhasson az edzősködéssel, és régi álmát beteljesítve elindulhasson a Párizs-Dakaron. "Tíz éven belül befejezem az edzősködést. A Dakar-ralin való részvétel az életcélom, amit mindenképpen teljesíteni akarok" – mondta még a nyáron, de valószínűleg nem ilyen körülmények között gondolta az edzősködés befejezését.