Az Aston Villa elleni meccs felvezetésében a legtöbb szó arról esett, hogy a MU-drukkerek 840 fontért (314 ezer forint) béreltek egy repülőt, ami egy olyan feliratot húzott maga után, amely azt hirdette, hogy mégsem David Moyes a jó megoldás Alex Ferguson utódjának.
A repülő meg is jelent a meccs elején a stadion fölött, de nem aratott osztatlan sikert, sokan fütyültek, amikor meglátták. Moyes maga csak annyit mondott az üzenetről, a szurkolók jobban tették volna, ha inkább Darren Fletcher alapítványának adják a pénzt, amely a krónikus bélgyulladásban szenvedőket támogatja, amellyel a játékos is megszenvedett.
Nem kezdődött jól a meccs a United számára, mindössze 13 perc telt el, amikor Woodward a jobb alsóba csavart szabadrúgásból. Hét perccel később Rooney javított a hangulaton, Kagava beadása után a csatár teljesen üresen maradt, és fel sem kellett ugornia, amikor a bal sarokba csúsztatott. Az első félidő végén a MU átvette a vezetést, Bacuna szabálytalankodott Matával szemben, a tizenegyest pedig Rooney értékesítette. Az angol válogatott csatárnak ez volt a 171. gólja a PL-ben, amivel már a negyedik az örökranglistán, és már csak négy gólra van a harmadik Thierry Henry.
A meccs összefoglalója
A szünet után megvolt az esélye a Villának az egyenlítésre, Benteke azonban a szinte üres kapuval szemben állva luftot rúgott, majd belga támadó egy másik nagy helyzetet is elhibázott, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél egyből büntetett: Mata első gólját lőtte a MU-mezében. A végén még a csereként beállt Hernandez is feliratkozott a góllövők közé, így sima lett a vége, Moyes pedig egy kis levegőhöz jutott. Kedden azonban a BL-címvédő és már német bajnok Bayern látogat az Old Traffordra, az a meccs igazán komoly erőpróba lesz a csapat és edzője számára.
A forduló előtt listavezető Chelsea a kiesés elől menekülő Crystal Palace vendége volt, és az első félidőben nagyon halovány teljesítményt nyújtott, bár Fernando Torres felborítása miatt egy büntetőt számon kérhettek a Kékek a játékvezetőn.
A nagyon elszántan játszó Palace az 52. percben megszerezte a vezetést, amikor Ward beadása után a Ledleytől szorongatott Terry a saját kapujába fejelt. Hazard gyorsan egyenlíthetett volna, de Speroni nagyot védett. Azt hihettük, nyomni fog a Chelsea, de innentől csak a Palace-helyzetek sorjáztak, a legközelebb Jerome állt a gólhoz, de a jobb kapufa kisegített Cecht. A Chelsea-nek nagyon sokba kerülhet ez a vereség, és a meccs után Mourinho is elismerte, hogy most már a riválisok botlása is kell, hogy összejöjjön az arany.
Terry öngólja:
A nap legizgalmasabb meccsét a West Brom és a Cardiff játszotta, a két alsóházi csapat találkozóján hat gól esett. Az első a bajnokság egyik legszebbje volt, Amalfitano zseniálisan emelte át a kapust olyan helyzetből, amelyben a legtöbb játékos azon agyalt volna, hogy vegye le a labdát és mit csináljon vele.
Amalfitano gólját nem lehet elégszer megnézni:
A WBA, amelyben Gera Zoltán kispados volt, a 9. percben már 2-0-ra vezetett, de a Cardiff a hajrá kezdetén visszatornászta magát. A hosszabbításban aztán úgy tűnt, a WBA mégis kiharcolja a győzelmet, de a Cardiff a 95. percben egyenlített.
Premier League, 32. forduló:
Manchester United - Aston Villa 4-1 (2-1)
gól: Rooney (20., 45., a másodikat 11-esből), Mata (57.), J. Hernandez (90.), illetve Westwood (13.)
Crystal Palace - Chelsea 1-0 (0-0)
gól: Terry (52., öngól)
Southampton - Newcastle 4-0 (1-0)
gól: J. Rodriguez (45., 89.), Lambert (49.), Lallana (70.)
Stoke - Hull 1-0 (0-0)
gól: Odemwingie (62.)
Swansea - Norwich 3-0 (2-0)
gól: J. De Guzman (30., 38.), Routledge (75.)
West Brom - Cardiff 3-3 (2-1)
gól: Amalfitano (2.), Dorrans (9.), Bifouma (94.), illetve Mutch (30.), Caulker (73.), Daehli (95.)