A hírt saját honlapján jelentette be a klub.
A Ferencváros csütörtök délelőtt két évvel hosszabbította meg Thomas Doll és Ralf Zumdick 2015 nyarán lejáró szerződését, így a csapat vezetőedzője és másodedzője 2017 nyaráig marad a klubnál.
A korábban a német Hamburgot és Borussia Dortmundot is irányító Doll egy évvel ezelőtt, 2013. december 18-án lett a Fradi vezetőedzője, és szintén ekkor csatlakozott a Ferencváros szakmai stábjához a korábban a ghánai válogatottat is vezető Ralf Zumdick, aki a fent említett két Bundesliga-csapatnál és a Genclerbirliginél is együtt dolgozott Doll-lal.
"A két német szakember - Máté Csabával kiegészülve - egy kiválóan sikerült téli felkészülési időszak után pazar tavaszt produkált a mieinkkel. Együttesünk zsinórban kilenc mérkőzést nyert meg a tavaszi szezonban, így megszerezte az NB I harmadik, bronzérmet és Európa Liga-indulást jelentő helyét. Csapatunk az idei idényben a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is versenyben van. Tavasszal pedig a két német szakemberrel együtt harcolunk majd a trófeák megszerzéséért" - írta közleményében a Fradi.hu.