Dárdai szerint komoly erő van a válogatottban
![Dárdai Pál Budapest, 2015. június 2.
Dárdai Pál szövetségi kapitány nyilatkozik a sajtónak a június 5-i magyar-litván barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzésén a Puskás Ferenc Stadionban 2015. június 2-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás](https://cdn.origo.hu/2023/12/YoJG0b2Z0gJhLTdEmjxIL8NcG8LocwJvmrRLdXJ0mQc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiMjkzMzMzYzU4NDQ4ODRhNzFjMGVjYWI4YTE3NGRl.webp)
A szakvezető a találkozó helyszínén, Debrecenben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján jelezte: a barátságos összecsapáson mind a hat cserelehetőségét ki fogja használni, azért, hogy lássa, kire számíthat esetleges sérülések esetén. A Hertha BSC-t is irányító tréner legfontosabbnak a játékhoz való hozzáállást, a megfelelő ritmust tekinti. Az együttes középpályás letámadásra törekszik majd, a korábbiakban látottakhoz képest feljebb tolja majd a játékosokat.
"Bízom a csapatban, a közönségben" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a pénteki mérkőzés után közvetlenül futás vár játékosaira, majd két nap pihenő, azt követően pedig készülni fognak a finnek elleni jövő szombati Eb-selejtezőre.
A két mérkőzés közül a finnek elleni a fontosabb. Dárdai - ahogy már korábban is jelezte - bízik csapata jövő szombati sikerében. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a sajtóeseményen arról beszélt, hogy a litvánok elleni mérkőzés ugyan nem a legfontosabb, ám százszázalékos akarattal fognak játszani.