Manchester, 2016. február 6.
Robert Huthe, a Leicester City játékosa (b2) csapattársaival ünnepel, miután gólt szerzett a Manchester City ellen az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2016. február 6-i mérkőzésén a manchesteri Etihad Stadionban. (MTI/EPA/Nigel Roddis)
Vágólapra másolva!
Nem csak a tabellára nézve szokatlan, hogy a bajnokság kétharmadánál egy olyan outsider áll a Premier League első helyén, mint a Leicester City, megelőzve a londoni és manchesteri óriásklubokat. A támadásvezetési statisztikák azt mutatják, hogy a csapat működése teljes anomália az angol első osztályban és általában az elitfutballban.
Európa öt topligája közül háromban az a csapat vezet, amely az idényben a legtöbbet birtokolta a labdát és a legtöbb rövid passzt adta meccsenként. A Bayern München, a Barcelona és a PSG is mindkét rangsorban első a mezőnyben. Az olasz bajnokságot vezető Juventus sem lóg ki nagyon közülük: labdabirtoklásban 4., a rövid passzok számában 3. a Serie A-ban.
És akit kinéznek az úri társaságból
Megdöbbentő, mennyire nem illeszkedik ebbe a képbe a Leicester City. A 20 csapatos PL listavezetője csak 18. a labdát legtöbbet birtoklók listáján és 19. a legtöbb rövid passzt adók között. Ráadásul az átadásai pontossága
az egész ligában a legrosszabb.
A modern futball a passzjátékon alapuló labdabirtoklásról szól. Hogyan lehetséges akkor, hogy egy ilyen focit játszó társaság képes maga mögé utasítani a milliárdokból összevásárolt labdaművészekből álló csapatokat?
Helló, fiúk! Claudio vagyok, az örök vesztes. Milyen érzés mögöttem állni a tabellán? Forrás: AFP/Oli Scarff
Az angol Skysports.com az alkalmazott matematikával foglalkozó David Sumptert, a hamarosan megjelenő Soccermatics című könyv szerzőjét hívta segítségül a kérdés megválaszolásához. Sumpter pedig kimutatta, hogy a Leicestert nem a támadások minősége, hanem
a helyzetkidolgozás gyorsasága emelte a szezonban a mezőny élére.
Sumpter azt vizsgálta meg, hogy a helyzeteket megelőző 30 másodpercben melyik csapat jellemzően honnan és hogyan juttatta el a labdát oda, ahonnan lőni tudott. Az eredmények alapján a Leicester mintha egy másik bolygóról érkezett volna.
Rúgd és fuss!
Claudio Ranieri csapata mindenki másnál kevesebb, átlagosan 3,7 passzból építette fel az akcióit. A másik véglet az Arsenal, ahol ez a szám 6 fölött van. A Leicester-támadások átadásainak átlagos hossza majdnem 9 méter, miközben a többi csapat mindegyikénél kevesebb mint 7 méter. Hogy ez milyen óriási különbség, azt jól érzékelteti, hogy a legalacsonyabb mutató is 4 méter fölött van.
Mondhatjuk, hogy miközben az angol futball élvonala már rég nem a klasszikus, ívelgetős angol focit játssza, egy olasz edző váratlanul visszatért a régi stílushoz. És amit kitalált, egyelőre működik.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.