Vágólapra másolva!
A  címvédő Real Madrid a 89. percben egyenlített a Sporting ellen, majd a 95. percben végül megnyerte a meccset Álvaro Morata góljával a Bajnokok Ligája első fordulójában. Nikolics Nemanjának csereként fél óra jutott, de csapata, a Legia otthon kapott ki 6-0-ra a Dortmundtól. A Manchester City a triplázó Sergio Agüero vezérletével verte a Mönchengladbachot, a Leicester első BL-meccsét egyből megnyerte, a Juventus viszont nem bírt a Sevillával.

A címvédő Real Cristiano Ronaldo nevelőklubját, a Sportingot fogadta, és a portugál klasszis 350. mérkőzésére készült a spanyol klubban. A korábbi 349 találkozón 365 góllal és 100 gólpasszal tolta a csapat szekerét Ronaldo, és a meccsek 76 százalékát megnyerte.

Visszatérése utáni első meccsén, a hétvégi, Osasuna elleni bajnokin ráadásul hat perc után gólt szerzett, vagyis minden adott volt ahhoz, hogy a BL-ben is sikerüljön a jó kezdés. A portugál bajnokságban négyből négyet nyerő Sporting azonban nem akart asszisztálni a Real gálájához, szervezetten játszott, és az ellenakciókra is maradt még szufla.

Már az is meglepetés volt, hogy az első félidő 0-0-val zárult, aztán a 48. percben jött a még nagyobb sokk, az addig is a mezőny legjobbjaként tündöklő Bruno César csavart a jobb sarokba.

A Real hiába nyert az előző idényt is számítva rekordbeállítást jelentő 15 bajnokit, most sokáig úgy tűnt, egyből a rajton belenéz egy csúnya maflásba. Aztán a 89. percben C. Ronaldo bevarázsolt egy szabadrúgást, de a Sporting iránti tiszteletből nem ünnepelt. Ez volt a portugál 12. szabadrúgásgólja a BL-ben, amivel már egyedül vezeti a rangsort, eddig Alessandro del Pieróval állt holtversenyben az élen.

Ronaldo még akkor is visszafogta magát, amikor a Real végül kihacolta a győzelmet, a 95. percben ugyanis Morata fejesével fordított a címvédő.

A csoport másik meccsén Nikolics Nemanja csak a kispadon kezdett, és a magyar csatár azt láthatta, hogy csapatát, a Legiát pillanatok alatt darabokra szedi a Dortmund.

A Legia-szurkolók szenzációs élőképpel hangoltak:

A hetedik percben Götze fejese indította be a lavinát, aztán jött két hátvédgól, előbb Papasztatopulosz volt eredményes egy szabadrúgás után szintén fejjel,

majd Bartra is bekotort egyet, miután a lengyel hátvédek magára hagyták az egymás után háromszor nagyot védő Malarz kapust. És még csak a 17. percben jártunk, a BL-ben korábban egyetlen vendégcsapat sem szerzett ilyen gyorsan háromgólos előnyt.

A második félidőben az Eb egyik nagy felfedezettje, a portugál Raphael Guerreiro vitte be a negyedik döfést – már megint egy hátvéd -, Nikolicsot pedig a 63. percben küldte be edzője, 0-4-nél nem éppen kellemes feladat beszállni.

A másik oldalon bezzeg a cserék is fel voltak pörögve, Gonzalo Castro ezt speciel egy góllal érzékeltette,

majd az addig a helyzeteket sorra elrontó Aubameyang is javított a statisztikáján, amikor két védő között kirobbanva átpöckölte a labdát a kapus fölött. A vége így 6-0 a németeknek, ez a Dortmund legnagyobb különbségű győzelme a nemzetközi kupákban.

F csoport:
Legia Warszawa (lengyel) - Borussia Dortmund (német) 0-6 (0-3)
gól: Götze (7.), Papasztatopulosz (15.), Bartra (17.), Raphael Guerreiro (51.), Gonzalo Castro (76.), Aubameyang (87.)

Real Madrid (spanyol) - Sporting (portugál) 2-1 (0-0)
gól: C. Ronaldo (89.), Morata (95.), illetve Bruno César (48.)

Keddről szerdára halasztották a Manchester City Borussia Mönchengladbach elleni meccsét, amely Agüeróról szólt. Az argentin csatár előbb Kolarov beadását verte be,

majd büntetőből szerezte a második gólját, a Gladbach hét BL-meccsen már a hatodik tizenegyest hozta össze az ellenfeleknek.

Agüero a második félidőre is tartogatott egy gólt, a kapust kicselezve tette teljessé a mesterhármasát, Guardiola irányításával 5 meccs alatt kilencszer volt eredményes, a BL-ben pedig 25-nél tart, ezzel beérte Crespót, és honfitársai közül már csak Messi van előtte.

A vége 4-0 lett, mert a végén a manchesteri derbit eldöntő Iheanacho fújta rá a habot a már addig is jól mutató képzeletbeli tortára.

C csoport:
Manchester City (angol) - Borussia Mönchengladbach (német) 4-0 (2-0)
gól: Agüero (9., 28., 77. a másodikat 11-esből), Iheanacho (91.)

Két meglepő végeredmény született az E csoportban, a Leverkusen negyedóra alatt felépített magának egy kétgólos előnyt Mehmedi lesgyanús góljával és Calhanoglu megpattanó lövésével, de ezt két perc alatt le is rombolta, így lett a vége 2-2 a CSZKA ellen.

A CSZKA első gólja előtt Dzagojev szenzációsan hozta helyzetbe magát, előbb jobbal átemelte a védőt, majd a lepattanó labdát ballal elrúgta a kivetődő kapus fölött.


Eremenko éles szögből egyenlített:


A Tottenham hiába döntött meg három angol rekordot is azzal, hogy 85 011 néző előtt fogadta a Monacót a Wembleyben, mert a franciák három ponttal a zsákban utazhatnak haza. Bernardo Silva kezdte az öt idény után visszatérő Spurs leamortizálását egy mutatós lövéssel,

aztán az 5. percben becserélt volt Lemar volt kegyetlen, az ötösről a léc alá bikázta a labdát.

És bár Alderweireld fejesével még a szünet előtt visszajött a meccsbe az angol csapat, a második félidőben nem tudta folytatni a jó sorozatát, pedig korábban hazai pályán négyből négyszer elverte aktuális francia ellenfelét.

E csoport:
Bayer Leverkusen (német) - CSZKA Moszkva (orosz) 2-2 (2-2)
gól: Mehmedi (9.), Calhanoglu (15.), illetve Dzagojev (36.), Eremenko (38.)

Tottenham Hotspur (angol) - AS Monaco (francia) 1-2 (1-2)
gól: Alderweireld (45.), illetve Bernardo Silva (15.), Lemar (31.)

A Leicester simán kipipálta a Brugge-t története első BL-meccsén. Az ötödik percben Albrigton használta ki a kapus hatalmas hibáját,

majd Mahrez előbb gyönyörű szabadrúgásgólt szerzett, aztán a Vardy által kiharcolt tizenegyest is a helyére küldte.

A másik találkozón a Porto is szerzett egy szépségdíjas gólt Otávio révén,

a Köbenhavn erejéből csak egy mázlis fejesre futotta, de ez pont ugyanannyit ért. Viszont ha hozzátesszük, hogy a második félidőt felét emberhátrányban hozta le a dán csapat, akkor még nagyobb bravúr a pontszerzés!

G csoport:
Club Brugge (belga) - Leicester City (angol) 0-3 (0-2)
gól: Albrighton (5.), Mahrez (30., 61., a másodikat 11-esből)

FC Porto (portugál) - FC Köbenhavn (dán) 1-1 (1-0)
gól: Otávio (13.), illetve Cornelius (52.)
kiállítva: Gregus (66., Köbenhavn)

A Juventus a kerete alapján a BL-győzelemre is esélyes, de a Sevilla ellen ebből keveset mutatott az olasz bajnokságot az elmúlt években uraló csapat. Igaz, az 50. BL-meccsét játszó Khedira az első 20 percben duplázhatott volna, de két nagy lehetőséget is eltékozolt, aztán a sevillai kapus, Sergio Rico mentett nagyot egy 16-oson kívüli becsúszással Dybala helyzeténél.

A második félidőben Daniel Alves beadása után a 90 milliós Higuaín fejelt a lécre, a hosszabbításban pedig Alex Sandro fejesét piszkálta ki Sergio Rico, vagyis megint kiderült, ami megy a Sassuolo ellen, az nem biztos, hogy elég Európában.

A Lyon viszont nem könyörült meg a Dinamo Zagrebon, a 13. percben Tolisso akkora erőt rakott a fejesébe, hogy másnak lábbal sem sikerülne így megküldenie a labdát.

A második félidő elején Ferri egy okos emeléssel tépte össze a horvátok egyenlítésre vonatkozó terveit,

Cornet pedig azoknak kedvezett, akik arra fogadtak, hogy legalább három gól lesz a meccsen.

H csoport:
Juventus (olasz) - Sevilla (spanyol) 0-0

Olympique Lyon (francia) - Dinamo Zagreb (horvát) 3-0 (1-0)
gól: Tolisso (13.), Ferri (49.), Cornet (57.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!