Tavaly októberben világbajnoki selejtezőn a válogatott 1–0-ra legyőzte Feröert. A lefújás után többezer szurkoló fütyült a Groupamában. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy ez volt Bernd Storck utolsó meccse, egy héttel később azonban hivatalossá vált. Azóta két felkészülési meccset játszott a csapat (vs Luxemburg 1–2, vs Costa Rica 1–0), de mindkettőt Szélesi Zoltánnal.
Az új kezdetet tehát Leekens Kazahsztán elleni bemutatkozása jelentette.
„A nulláról indulunk – ahogy ő fogalmazott. – A játékosok is tudják, hogy vissza kell szerezniük a szurkolók bizalmát."
„Bizony, hogy vissza kell szerezniük a bizalmunkat – vágta rá egy fiatal szurkoló a stadionnál, aki elmondása szerint az összes válogatott meccsen ott van. –
Nekem minden meccs ajándék.
Leekensről nem sokat tudok, a csapatokról sem, amelyeket edzett, de ugyanúgy, ahogy a többiek, ő is megkapja a bizalmat. Ma győzelemmel debütál, ebben biztos vagyok."
„A közösségnek, a játékosoknak és az edzőnek is fontos, hogy meglegyen a bizalom – ezt már az egyik apuka mondta, aki a kislányával jött a meccsre. – Az a lényeg, hogy ő jól érezze magát. Jó lenne nyerni, de most nem ez a legfontosabb, hanem a mutatott játék.
Ha a játékosok mindent beleadnak és jól játszanak, azt látják a szurkolók. Értékelik.
Szeptemberben lesznek az első tétmeccsek, ráérünk akkor foglalkozni az eredménnyel."
Mintha magát Leekenst hallottuk volna. Ő is arról beszélt a Telkiben tartott sajtótájékoztatón, hogy csak a négy lejátszott felkészülési meccs után kapunk konkrét képet a válogatottról.
A kazahok elleni kezdőcsapatról még csütörtök délután is ködösen fogalmazott, egyedül Gulácsi játékát mondta biztosra.
„Még alszom rá egyet." Aludt. A magyar csapat két csatárral, 4-4-2-ben állt ki, vagyis egyszerre volt fent a pályán Szalai és Nikolics – erre legutóbb 2016 októberében volt példa Lettország ellen.
A magyarok kezdője:
Még mielőtt körvonalazódott volna, hogy mit akar játszani a Leekens-csapat, a kazahok kettőt rúgtak. Előbb a szögletből bejövő labdát nem sikerült kivágni, majd Fiola hozta ziccerbe az ellenfelet.
Mindezt úgy, hogy még tíz perc sem telt el a meccsből.
Az addig az oldalvonal mellett meredten álló Leekens csalódottan fordult a kispad felé. Ő sem ilyen kezdésre számított.
„Ébresztő" – kiabálták a szurkolók az egyik oldalról. „Ria, Ria, Hungária" – a másikról. Dzsudzsák mutatta a többieknek, hogy nincs ez még lefutva, küzdjenek.
A 22. percben ő volt az, aki gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, amiből Szalai a gólt szerezte, 1–2.
A magyaroknak megvolt az esélyük, hogy egyenlítsenek, újabb gólt azonban a kazahok lőttek, így szünetben 3–1 volt oda.
Leekens nem is volt elégedett, a második félidőre hármat cserélt.
Azt túlzás lenne állítani, hogy a magyar csapat beszorította ellenfelét a kapu elé, de az új emberek lendületet hoztak a támadásokba.
A 68. percben Németh lőtt gólt kapásból.
A hátralévő 20 percben nem rágtuk le a körmünket, gólhelyzetet egyik csapat sem alakított ki. A magyarok mentek az egyenlítésért, de vagy az utolsó passzokban csúszott hiba, vagy a védők tisztáztak. Dzsudzsák utolsó perces szabadrúgását pedig a kapus fogta könnyedén. Így maradt a 2–3.
A magyar válogatott kikapott. Fáj. Nem szép. Négy nap múlva jön Skócia, aztán egy kis pihi, majd júniusban Fehéroroszország és Ausztrália. Akkorra már tudni fogjuk, hogy mit várhatunk az „új" csapattól.