„Arra emlékszem, hogy a wolfsburgi játékos vállának ütköztem fejjel, és az biztos, hogy az ellenfél nem fogta vissza magát.
De az ilyesmiért itt nem szoktak panaszkodni, ezt nekem is tudomásul kell vennem
– mondta a Nemzeti Sportnak Sallai Roland, akit nemrégiben a ciprusi bajnok APOEL-től szerződtetett a német élvonalbeli egyesület.
„Elismerem, a tenger valóban hiányzik. Imádtam Cipruson élni, de nem turista vagyok, hanem – vágyaim és álmaim szerint – profi futballista. Különben Freiburg is gyönyörű, a kedvesemmel már sétáltunk a belvárosban, valamelyest feltérképeztük a környéket. Igaz, még szállodában lakunk, de már sikerült kiválasztanunk egy gyönyörű környezetben lévő lakást, néhány napon belül meglesz a saját otthonunk.”
„Nagyjából két hete dolgozom együtt a freiburgi csapattal, de már az első napon érezhettem: az edzések ritmusa és tempója – ahogy ön is fogalmazott – sokkal gyorsabb, pörgősebb, még a tréningeken sincs idő totyogni, háromszor átgondolni, hogy az ember hová passzol, merre indul a labdával vagy anélkül.
Tudja, a német futballra talán a katonás rend a leginkább jellemző, igaz, én itt még zöldfülű vagyok, csak most ismerkedem mindennel. Az viszont egyértelmű, hogy itt a minimum elvárás a rend, a fegyelem és a tervszerűség.
Mindenki tudja a feladatát, a helyét, és mindenki tisztában van vele – játékos, edző, pályamunkás –, hogy a fizetéséért a lehető legtöbbet várják tőle.”
„Azt mondom, hogy Dzsudzsák Balázsra nagy szüksége van a magyar válogatottnak, akár a bal szélen játszik, akár a jobb oldalon. Bízom benne, hogy vele együtt is futballozhatok majd” – hangsúlyozta Sallai, aki a görögök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Dzsudzsák Balázs posztján volt a mieink egyik legjobbja.
„Amikor az APOEL-lal a Real Madrid ellen játszottunk Bajnokok Ligája-meccset, azt nyilatkoztam, egyszer szeretnék a Realban futballozni. Erről nem vagyok hajlandó letenni, ez a vágy dolgozik bennem, és minden nap hajt. Amolyan dopping ez nekem. Különben itt nincs szükség plusz motivációra, hiszen amikor edzésünk van, reggel fél kilencre megyünk ki a pályára, és ott vagyunk kora délutánig, annyi a plusz program: kondizás, videózás, külön gyakorlás, a stadion mellett van egy minden igényt kielégítő edzőközpont. A Freiburg hazai meccsén egyébként rendszerint telt ház van, huszonötezer néző szurkol.”
A Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg kedden este 20.30-tól a nullapontos Schalkét fogadja a Bundesliga 5. fordulójában.