Két-két sárga és piros lap zárta a Kisvárda–Mezőkövesd mérkőzés első félidejét. Volt fejelés, pofon és tömegjelenet is a lefújást követően.
Főszerepben Grozav, Cukalasz, Cseri és Karnitsky. A görög és a fehérorosz játékost állította ki a játékvezető, így tehát 10-10 emberrel folytatta a meccset mindkét csapat.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.