Az MLSZ-szel közös sajtótájékoztatón mutatta be az adidas a magyar labdarúgó-válogatott új szerelését. Az eseményen több korábbi ikonikus darab is megtekinthető volt.
A legújabb garnitúrák a 2020-as Európa-bajnokságra készültek. A tervezésnél a fő koncepció a művészet és a labdarúgás ötvözése volt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mezek egyes grafikai elemeihez a rajongók és a játékosok közös szenvedélyeiből és érzelmeiből merítettek inspirációt a tervezők.
„Egyedülálló kihívás volt egy olyan mezsorozat kidolgozása, amely sikeresen közvetíti a futball nyers érzelmeit, és azok egyesítő erejét. A kreatív folyamat kezdetén kézi rajzokra összpontosítva dolgoztunk, ami lehetővé tette számunkra, hogy emberi és érzelmi szempontból kifejezőbb legyen, amit létrehozunk. Elégedettek vagyunk a végeredménnyel, mert úgy gondoljuk, hogy a művészet és a futball világának egyesítése sikeres volt" – mondta el Jürgen Rank, az adidas vezető tervezője.
A magyar válogatott meze most először került egy kategóriába többek közt a belga, a spanyol és a német csapatéval, ami azt jelenti, hogy nem egy sablon alapján készült,
hanem minden eleme egyedileg tervezett és más adidas mezekre nem adaptálható. Színeiben a nemzeti lobogó köszön vissza, míg mintázatát, annak áramló hatásait a Duna ihlette. A Budapestre való utalás annak köszönhető, hogy a város szervezőként vesz részt a 2020-as Európa-bajnokságon. A nyak hátoldalán egy „Magyarország" felirat olvasható. A fenntarthatóság jegyében a mez anyaga 100%-ban újrahasznosított poliészter, míg gyártási technológiája a kor elvárásaihoz igazodva biztosítja a hő- és légáteresztést.
Az új mez november 15-én, az új Puskás Aréna nyitómeccsén, a Magyarország–Uruguay mérkőzésen lesz először látható. Ugyanekkor és ugyanitt lesz először megvásárolható is, a meccs ideje alatt. A márkaüzletekben és partnereknél november 18-tól érhető el.