Vágólapra másolva!
Az Európa Labdarúgó-szövetség (UEFA) fontolgatja, hogy lerövidíti a labdarúgó Bajnokok Ligája sorozat selejtezőit.

A koronavírus-járvány miatt az európai szövetség félbeszakította felfüggesztette a Bajnokok Ligája és az Európa-liga idényt, amelynek a folytatásra minden bizonnyal augusztusig várni kell. A jócskán elhúzódó végjáték miatt a követező BL-szezon várhatóan csak októberben indulhat, ezért azért előselejtezőkre nem jutna annyi idő a versenynaptárban.

A Ferencvárost tavaly nyáron csak egy lépés választotta el a BL-szerepléstől Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az UEFA hétfőn egyeztet arról, hogy a BL-selejtező párharcok ne két mérkőzésen, hanem semleges pályán, egy meccsen dőljenek el – írja az angol The Times-ra hivatkozva a Nemzeti Sport. Az angol lap úgy tudja, az sem kizárt, hogy a követező szezonra egyáltalán nem rendeznek selejtezőket, bár ezt a vészforgatókönyvet nem részletezik.

A magyar csapatok a selejtező első körében lépnének pályára, így az NB I bajnokának négy ellenfél legyőzésével nyílna út a Bajnokok Ligája főtáblájára. A BL-selejtezőből mindössze hat klub érheti el a csoportkört.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!