Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított sorozatban a negyed- és elődöntők a szokásoktól eltérően egy mérkőzésen dőlnének el. A BL-tornára Lisszabonban augusztus 12. és 23. között kerülne sor, a negyeddöntőket augusztus 12-én, 13-án, 14-én és 15-én, az elődöntőket 18-án és 19-én, míg a finálét 23-án vívnák.
Azonban a napokban ismét kijárási korlátozások lépnek életbe a portugál fővárosban és környékén, miután újra megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma. Lisszabonban és térségében összesen 19 városrészben, illetve településen július 1-jétől két hétig megint csak azok hagyhatják majd el a lakóhelyüket, akik munkába járnak, illetve bevásárolnak vagy orvoshoz mennek. Tilos lesz öt főnél több embernek gyülekeznie.
"Reméljük, minden rendben lesz, és meg tudjuk rendezi a tornát Portugáliában – mondta a francia Agence France-Presse-nek az UEFA elnöke.
Naponta követjük a helyzetet, folyamatos kapcsolatban vagyunk a Portugál Labdarúgó-szövetséggel és a helyi hatóságokkal. Szükség esetén alkalmazkodni fogunk"
– tette hozzá a szlovén sportvezető.
A legjobb nyolc közé már négy csapat kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájában. A francia Paris Saint-Germain, a német RB Leipzig, az olasz Atalanta és a spanyol Atlético Madrid.
Jelenleg Lisszabon és környéke a leginkább fertőzött régió Portugáliában. Az Ibériai-félsziget nyugati felén fekvő országban a hivatalos adatok szerint eddig több mint 40 ezren kapták el a Covid-19-betegséget, s a halálos áldozatok száma mostanra meghaladja az 1500 főt.