Pedig a Vasas a bajnokság kezdete előtt tényleg remekül igazolt. A tavalyi NB I-es gólkirály, Radó András is az angyalföldi csapat játékosa lett. Hiába, eddig ő sem tudott segíteni. Nyolc forduló alatt Radó egyetlen gólt sem szerzett, ezzel egyre inkább kiváltja a Vasas-szimpatizánsok haragját, akik a csatár magas fizetése miatt hőbörögnek.
De nem csak Radó, hanem egy másik rutinos góllövő, Feczesin Róbert sem tud semmit tenni a szétesettnek tűnő csapattal. Amelyen az edzőváltás sem segített. A kirúgott Bene Ferenc helyett Békéscsabáról érkezett Schindler Szabolcs. A sors furcsa játéka, hogy a hétvégi, 8. fordulóban a Csaba magabiztosan, 2-0-ra verte a Nyíregyházát, míg a Vasas sima vereséget szenvedett Siófokon.
Ami a vesztett pontokat illeti: a Vasas már 14-nél jár, ami 8 kör után nagyon sok. Igaz, a bajnokságból még 30 forduló hátra van, de az már most látszik, hogy a budapesti csapatnak nagyon nehéz dolga lesz, ha valóban fel akar jutni. A Debrecen magabiztosan játszik (igaz, a Loki is elszenvedett már egy vereséget Gyirmóton), de a táblázat eleje nagyon sűrű.
A Vasas az eddigi 8 fordulóban a következő eredményeket érte el:
Az NB II-ben most hétközi fordulót rendeznek. Szerdán a Vasas a tabella 4. helyén álló Szolnokot fogadja, majd vasárnap az feljutó helyen állü Gyirmót otthonába látogatnak. Egyik mérkőzés sem lesz könnyű a számukra.