Cesare Prandelli, a Fiorentina novemberben kinevezett vezetőedzője elkapta a koronavírust.
A 63 éves olasz szakembert elkülönítették a csapat többi tagjától és egyéni karanténba került. A betegség miatt így nem lehet ott a december 7-ei Genova elleni bajnoki meccsen, ahol a segítője, Gabriele Pin irányítja majd az együttest.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.