Meglepetésre marad a Barcelonánál a tehetséges középpályás
![Horizontal, Lionel Messi, Riqui Puig](https://cdn.origo.hu/2023/12/Tt-BEPNg8VmhtEFxzsLpBCwCKHtkhByj7p7xhCK7edM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5OGY1NTU1Y2U0NzRmNDdhMzhjMTkyMjljN2I3NDRh.webp)
Az ígéretes tehetségként számon tartott és az előző idényben még rendre foglalkoztatott 21 esztendős középpályás szerződéshosszabbítása meglepetésnek számít, mivel a tavaly augusztus óta a katalán együttesnél dolgozó holland vezetőedző, Ronald Koeman az elmúlt hónapokban csupán néhány percnyi játéklehetőséget adott neki, és egyúttal azt javasolta: keressen magának másik csapatot.
Puig iránt volt is érdeklődés, például a Serie A-ból az AC Milan, Angliából az Arsenal, Spanyolországban pedig a La Ligában szereplő Betis is célul tűzte ki megszerzését, szerződése mostani megújításával azonban új helyzet alakult ki. A Mundo Deportivo úgy véli, hogy a fiatal futballista "ily módon továbbra is a Barcához kötődik, függetlenül az elnököktől vagy az edzőktől".
Riqui Puig 2013-ban került a Barcelonához, a nagycsapatban 2018-ban mutatkozott be, szerződésében 100 millió euróban szabták meg kivásárlási árát. Piaci értéke a mértékadó transfermarkt.com szerint 18 millió euró.