Az utolsó percekben nyert a Fradi a Honvéd ellen
![SIGÉR Dávid](https://cdn.origo.hu/2023/12/FTaw7b98ihSFAzUrlgkVZeGpUDcaYnONisb3gaUyv6s/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMzcwODU1MDgzYzRiOWZiZjU0N2U1M2M3ZmY4MjIz.webp)
Az NB I utolsó fordulójában megrendezett Honvéd-Ferencváros bajnoki mérkőzésnek komolyabb tétje egyik fél számára sem volt, hiszen a Fradi bajnokként érkezett az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, Horváth Ferenc csapata pedig az előző körben a Budafok legyőzésével bebiztosította élvonalbeli tagságát a következő szezonra.
A 2015/16-os idényben 76 ponttal lettek bajnokok a zöld-fehérek, és ennek megdöntésére volt még esélye Szergej Rebrov csapatának a Honvéd ellen, amelyet viszont már nem fenyegetett a kiesés veszélye, így a meccsre kilátogató szurkolók joggal várhattak egy gólgazdag, felszabadult összecsapást.
A két együttes eddig 212 első osztályú bajnoki meccsen csapott össze egymással, az örökmérleg 61 kispesti siker, 34 döntetlen, 117 Fradi-győzelem.
A Fradi kezdte lendületesebben a meccset, a 6. perc elején Tokmac lepattanó kísérletét követően Baturina fordult kapura, ám Tujvel szépen védte a bal alsóba tartó labdát. A 9. percben Mak szép cselsorozat után tört kapura, de ismét jól blokkolt a Honvéd védelme. Az első negyedórában teljes mértékben a Fradi akarata érvényesült, ám a kispestiek hátsó alakzata rendre fegyelmezetten zárt vissza és lépett közbe. A Honvéd ritkán jutott el ellenfele 16-osáig, az első szögletét a 20. percben lőhette.
A félidő derekán kiegyenlítettebbé vált a játék, Horváth Ferenc csapata többet járatta a labdát, de egyik kapu sem forgott veszélyben.
A meccs addigi legnagyobb helyzete a 29. percben Robert Mak előtt adódott, de a Fradi szlovák támadója 10 méterről nagy helyzetben jócskán kapu mellé rúgta a Vécsei által jól visszatett labdát. A 33. percben egy szép támadás után Tokmac lőhetett, ám Klemenz révén a Honvéd újra kiválóan blokkolt, majd a szögletet követően Mmaee combjáról pattant a labda az alapvonalon túlra.
A 43. percben a meccs képe alapján némileg váratlanul a Honvéd szerzett vezetést, méghozzá Eppel Márton első bajnoki góljával.
Bogdán kivédte Nagy Dominik közeli lövését, majd mielőtt megfogta volna a labdát, Botka elrúgta előle, de éppen Eppel elé, aki azonnal a kapuba vágta azt. A labda a menteni igyekvő Wingo válláról pattant a hálóba.
A második félidőt változatlan összeállításban kezdte a két csapat. Az 53. percben Tokmac nem szándékosan, de megrúgta Tujvel kezét, ám a Honvéd kapusa az ápolás után tudta folytatni a játékot. Tíz perccel később ugyancsak ez a két játékos volt a főszereplő, Tokmac laposan lőtt, Tujvel magabiztosan fogta a labdát.
Azt már a találkozó előtt tudni lehetett, hogy a Fradi játékosai hazai pályán, a Groupama Arénában veszik majd át a bajnoki aranyérmeket a mérkőzés után.
A teljes szezon alapján a hangulat minden bizonnyal fantasztikus lesz, azonban a zöld-fehérek nem vereséggel szerettek volna hangolni az ünneplésre.
Rebrov érezte is, hogy a Fradi játékából hiányzott az átütő erő, ezért három cserével frissítette csapatát, Haratint, Bolit és Isaelt is felküldte a pályára.
Az utolsó 10 percben jobban fokozta a nyomást Rebrov együttese, és a csereként beállt Isael révén ki is egyenlített. Tokmac passzolt Isaelhez, és a brazil játékos egy igazítás után 14 méterről szépen kilőtte a bal alsó sarkot.
Az egyenlítéstől lendületbe jött a Fradi, és Isael lepattanó lövése után Boli révén megszerezte a győztes gólt is.
A Fradi játékosok így abszolút emelkedett hangulatban készülhetnek az esti bajnokavatásra, ráadásul a 12 csapatos bajnokság történetében pontrekorddal, 78 ponttal végzett az NB I élén a zöld-fehér együttes.
NB I, 33. forduló:
Budapest Honvéd-Ferencváros 1-2 (1-0)
30 ![]() |
44 ![]() |
49 ![]() |
66 ![]() |
76 ![]() |
77 ![]() |
83 ![]() |
86 ![]() |
87 ![]() |
94 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |