Nehéz örökséget kell átvennie az 55 éves osztrák szakembernek. Rebrov zsinórban három bajnoki címet nyert, és az előző szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejuttatta a rekordbajnokot. Azonban nem kell félteni egy olyan vezetőedzőt, aki a Borussia Dortmundot beugróként 2018-ban bevezette a BL-be.
Stöger sikeres volt a Köln együttesénél is, amelyet a másodosztályból juttatott fel az élvonalba, majd óriási bravúrral az ötödik helyen végzett a csapattal, így az Európa-liga-szereplést is elérte. Az osztrák tréner hazájában kétszer nyert bajnoki címet, és ugyanúgy kétszer Osztrák Kupát is. A Fradihoz az Austria Wien csapatából érkezett.
"Egy új szezon előtt állunk, ami előtt volt egy nagy változás is. Szerettük volna, hogy hivatalosan, a sajtó előtt is bemutassuk Peter Stögert, a Ferencváros új vezetőedzőjét. Úgy gondoljuk, hogy az a filozófia, amit ő képvisel, mindenképpen passzol majd a Fradi játékfilozófiájához" - kezdte a sajtótájékoztatót Orosz Pál, a klub vezérigazgatója, majd átadta a szót az együttes új vezetőedzőjének.
"Nagyon büszkévé tesz, hogy egy ilyen nagy klubnak lehetek a vezetőedzője.
Egy sikeres időszakot élt a csapat az elmúlt időszakban, így a céljaink egyértelműek: sorozatban negyedszer is bajnoknak lenni és méltóképpen képviselni Magyarországot" - mondta az 55 éves szakember.
A Ferencváros jelenlegi keretét elég jól sikerült megismernie, de ez nem véletlen: "Ez nem egyik napról a másikra történt.
Már korábban is figyeltem a csapatot, és elégedett voltam azzal, amit tőlük láttam. A csapat kerete alkalmas az offenzív támadójátékra, amit hazai fronton mindenképp szeretnénk is bebizonyítani. A nemzetközi porondon inkább az ellenfél támadójátékához próbálunk majd alkalmazkodni
- mondta a játékosként az Austria Wienben a Fradi korábbi klublegendájának 10-es mezét "megöröklő" szakember, aki elárulta, hogy voltak ajánlatai más csapatoktól is, de boldogan mondott igent a zöld-fehérek hívó szavára.
Bár a munka érdemi része a következő hetekben vár rá, Stöger már most nagyon felkészültnek mondhatja magát a hazai viszonyokból. "Konkurencia mindig van, de csak rajtunk múlik, hogy milyen eredményeket érünk el a hazai bajnokságban.
A fő célunk a nemzetközi kupában lesz, méghozzá bejutni a csoportkörbe.
Úgy gondolom, hogy a magyar fociban egy nagyon nagy fejlődést láthattunk az elmúlt években. Az osztrák futballban van két-három olyan csapat, amelyik ezt a szintet képviseli, de talán a Salzburg olyan kiemelkedő, mint itt a Ferencváros."
Stöger elárulta, hogy először február elején kereste meg őt Hajnal Tamás, a Fradi sportigazgatója, de akkor még biztos volt benne, hogy kitölti a szerződése végét az osztrák fővárosban. Utána sokáig nem volt szoros kapcsolata a klubbal, csak az elmúlt hetekben gyorsult fel a szerződtetésének a folyamata.
Orosz Pál kitért arra is, hogyan történik egy futballista szerződtetése a rekordbajnoknál. A sportvezető elárulta, hogy adott egy szakmai stáb, aminek a csúcsán az a vezetőedző van, aki összerakja a szakmai munkát és magát a csapatot, azonban a meghozott döntések közösek, és annak alapján kerül ide vagy épp nem kerül ide egy játékos.
"Egy nyitott embernek tartom magam, és minden téren ezt a dolgot képviselem. Mivel futballról van szó, az sem utolsó a számomra, hogy jól érezzük magunkat. A kölcsönös tisztelet szintén a sikerhez vezető út egyik alapja" - vázolta fel filozófiáját Stöger.
"Nagyon jól tudom, hogy mennyire sikeres volt az elmúlt időszak, a célom, hogy még nagyobb sikereket érjek el. Alexander Bade már a Kölnnél eltöltött időszakom óta velem van, és a Ferencvárosnál is segédedzőként fogja segíteni a munkám.
Nagyon szeretek fiatal játékosokkal foglalkozni, nagyon jó és tehetséges játékosok vannak a csapatnál, de előbb meg kell néznem, hogy valójában mire képesek. Ettől függetlenül cél minél több fiatal magyart beépíteni a csapatba."
Stöger 30 évvel ezelőtt a Fradi egyik "testvércsapatában", a Rapid Wienben játszva szerepelhetett a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjében. Ezt fontosnak tartotta megemlíteni azon szurkolók számára, akik csak a lila-fehér Austria Wien vezetőedzőjeként könyvelték őt el.
"Sokáig tervezek itt lenni. Még keresem azt a helyet, ahol majd le tudok telepedni. Találtam már pár lakást, mindenképpen Budapesten szeretnék majd lakni. Nagyon nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy még jó pár évig itt maradhatok, és a csapat vezetőedzője lehetek" - zárta bizakodva a sajtótájékoztatót Peter Stöger.