A német labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának záró mérkőzésén a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg 6-0-ra nyert a Borussia Mönchengladbach otthonában, úgy, hogy már az első félidőben kialakította a végeredményt.
A 30-szoros magyar válogatott támadó a kispadon kapott helyett, így onnan nézte, hogy ahogy a csapata 37 perc alatt hat gólt lőtt a Borussia Mönchengladbach otthonában.
- A Freiburg lett a Bundesliga történetének első olyan csapata, amely vendégként az első 25 percben öt gólt szerzett. Ezt megelőzően hasonló csak a Gladbachnak sikerült 1984 októberében, egy Braunschweig elleni hazai pályán pályán játszott meccsen.
A 61. percben Sallai a gólt szerző és gólpasszt adó Kevin Schadét váltotta, azonban a magyar válogatott támadó nem tudott gólt szerezni, és igazán komoly helyzete sem volt, de a második félidőben a Mönchengladbach már csak arra törekedett, hogy megússza az ennél is nagyobb kiütést.
- A Freiburg története során először szerzett hat gólt egy félidő alatt, ráadásul fennállása során másodszor győzött a Mönchengladbach otthonában, ahol eddigi egyetlen sikerét 1995-ben könyvelte el.
Ezzel a győzelemmel a Freiburg továbbra is a negyedik, BL-szereplést jelentő helyen áll a Bundesligában, a Mönchengladbach pedig csak a 13. helyen szerénykedik.
2Maximilian Eggestein |
5Kevin Schade |
12Philipp Lienhart |
15Ramy Bensebaini |
19Nicolas Hoefler |
24Kouadio Kone |
25Lucas Hoeler |
37Nico Schlotterbeck |
44Ermedin Demirovic |
Összeállítások
3-4-1-2
4-4-2
Kezdők
Cserék
Kezdők
Cserék
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 34 | 28 | 0 | 6 | 89-24 | 65 | 90 | D D GY GY GY |
2. | VfB Stuttgart | 34 | 23 | 7 | 4 | 78-39 | 39 | 73 | V D GY GY GY |
3. | Bayern München | 34 | 23 | 8 | 3 | 94-45 | 49 | 72 | GY GY V GY V |
4. | RB Leipzig | 34 | 19 | 7 | 8 | 77-39 | 38 | 65 | GY GY D D D |
5. | Borussia Dortmund | 34 | 18 | 7 | 9 | 68-43 | 25 | 63 | D V GY V GY |
6. | Eintracht Frankfurt | 34 | 11 | 9 | 14 | 51-50 | 1 | 47 | GY V V D D |
7. | Hoffenheim | 34 | 13 | 14 | 7 | 66-66 | 0 | 46 | GY V D GY GY |
8. | Freiburg | 34 | 11 | 14 | 9 | 45-58 | -13 | 42 | D V D D V |
9. | Werder Bremen | 34 | 11 | 14 | 9 | 48-54 | -6 | 42 | GY GY D D GY |
10. | FC Heidenheim | 34 | 10 | 12 | 12 | 50-55 | -5 | 42 | V GY D D GY |
Teljes lista
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
origo.hu
Dancing with the Stars - képeken a TV2 sztárjai
origo.hu
Elesett az otthonában, meghalt a legendás BEK-győztes focista
borsonline.hu
Kitálalt Jennifer Lopez első férje: megdöbbentő, amit a házasságukról mondott
magyarnemzet.hu
Itt a fővárosi Fidesz–KDNP javaslata, Karácsony egy mozdulattal elviselhetőbbé tehetné az árvíz okozta helyzetet
ripost.hu
Hátborzongató figyelmeztetést adott az időutazó: meg vannak számlálva a napjaink
vg.hu
Árvíz: bajba került a Budapestre tartó óriási luxushajó, 140-en rekedtek a fedélzeten a tajtékzó Dunán – videó
origo.hu
Magyar Péter nem mond igazat az árvízvédelemmel kapcsolatosan - videó
mindmegette.hu
A zsemlegombóc, ami nem csak vadas mellé tökéletes: íme a recept
origo.hu
Három pusztító árvíz a történelemből, amely próbára tette Budapestet
origo.hu
Ma ér Budapestre az évtized árvize, lezárták a Margitszigetet
origo.hu
Oroszország intenzíven támad, Ukrajnának nincs elég fegyvere és légvédelme
origo.hu