Az Eintracht Frankfurt elleni Európai Szuperkupa-győzelemmel induló szezonját eddig öt bajnokin és két Bajnokok Ligája-mérkőzésen aratott siker követte a madridiaknak, akik így nyolc találkozó után is százszázalékos mérleggel állnak.
Ez nem példa nélküli a klub történetében, de több mint ötven évet kell visszamenni az időben, hogy hasonló számokat lássunk: az 1961-62-es és az 1968-69-es szezonban is 11 győzelemmel kezdte az idényt a Real. 1962-ben végül a Puskás Ferenc vezette csapat a bajnokságot és a kupát is megnyerte, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) pedig döntős volt; hét évvel később azonban csak a bajnoki trófea lett meg a fővárosiaknak.
Az utóbbi években többször is közel volt a mostanihoz hasonló nyolcas győzelmi sorozathoz a szezonkezdet során: 2009 őszén Manuel Pellegrini irányítása alatt hét, míg a 2016-17-es idény elején hat győzelmet tudott szerezni.
Ahhoz, hogy a jelenlegi széria folytatódjon, előbb vasárnap kell legyőzni a városi rivális Atleticót – amely májusban a Real eddigi utolsó vereségét okozta tétmérkőzésen – a Metropolitanóban, majd a válogatott szünet után az Osasuna elleni bajnokival és a Sahtar Donyeck elleni BL-mérkőzéssel állíthatná be a hatvanas évekből származó rekordot.