A 34 éves korábbi focista, aki jelenleg a klub U18-as csapatának edzőjeként dolgozik (de regisztrálva van, mint az U21-es csapat egyik túlkoros játékosa) szombaton került kórházba, ahol a vérvétel során elvégzett teszt kimutatta, hogy nem sok híja volt, hogy olyan válságos állapotba kerüljön, amibe akár bele is halhatott volna.
Spearingnél ugyanis a mellékvese rendellenességet okozó, meglehetősen ritka Addison-kór lépett fel, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel. A BBC cikke szerint az Egyesült Királyságban évente 300 esetet regisztrálnak, és betegség jól kezelhető, és néhány szabály betartásával hétköznapi, aktív életet élhetnek a betegek.
"Ne vegyétek félvállról a testetek jelzéseit, mindegy milyen aprók, azonnal vizsgáltassátok ki magatokat" - írta a korábbi Pool-játékos a közösségi oldalán. Hozzátette, egy pillanatra megijedt, de most már látja, hogy mivel van dolga, és nem fogja hagyni, hogy a betegség irányítsa az életét.
Jay Spearing 2008 és 2013 között volt a Liverpool játékosa, ez idő alatt 55 tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. Legjobb éveit az akkor még PL-szereplő Bolton Wanderers csapatában töltötte, ahol előbb másfél kölcsönben töltött idény után négy szezont húzott le, és végül 173 meccsen viselte a fehér mezt, amelyben tíz gólt szerzett.