Vágólapra másolva!
Hétfőn délután a Premier League-ben szereplő Liverpool a német másodosztályban szereplő Greuther Fürth ellen játszott felkészülési mérkőzést, melyen 4-4-es döntetlen született. A 70 millió euróért igazolt Szoboszlai Dominik azonban megsérült az angol csapat szombati edzésén, így nem lépett pályára a találkozón. Jürgen Klopp, a Liverpool edzője a találkozó előtt beszélt a magyar középpályás állapotáról.

A német szakember megerősítette, hogy Szoboszlai sérülése nem súlyos, csak elővigyázatosságból nem lép pályára a találkozón.

„Edzés közben kicsit megrándult a bokája, igazából semmi komoly. Mindenki rendkívül pozitívan áll hozzá, elsősorban ő maga is.

és meglátjuk, mit kezdünk a Leicester elleni meccssel az utazások és ehhez hasonló dolgok után. De a Bayern-meccsre biztosan készen áll" – nyilatkozta a német szakember a klub hivatalos honlapjának.

Szerencsére nem komoly Szoboszlai sérülése Forrás: liverpoolfc.com

A Liverpool kihasználva ázsiai népszerűségét hamarosan a Távol-kelet felé veszi az irányt és Szingapúrban lép pályára. Július 30-án a Leicester City, majd augusztus 2-án a Bayern München ellen játszik felkészülési mérkőzést.

A Premier League szezon előtti "főpróbájára" pedig augusztus 7-én kerül sor Angliában, amikor a Darmstadt lesz a Liverpool ellenfele.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!