Szlovénia és Dánia egy egymás elleni 1-1-es döntetlennel kezdte a németországi Európa-bajnokságot, majd a szlovénok Szerbiával, a dán válogatott pedig Angliával játszott 1-1-es döntetlent. Afoci-Eb C csoportjának kedd esti, utolsó fordulójában aztán a szlovén válogatott Anglia ellen, Dánia pedig Szerbia ellen játszott 0-0-s döntetlent, így mind a két együttes 3 ponttal, három döntetlennel, 2-2-es gólkülönbséggel zárt a kvartett 2-3. helyén. Az nem volt kérdés, hogy ezzel mindkét csapat továbbjut a nyolcaddöntőbe (hiszen a csoportharmadikok listáján Magyarország és Horvátország is rosszabb mérleggel zárt ennél), az viszont igen, hogy ki lesz a második és ki a harmadik, ennek ugyanis az ellenfél és az Eb-ágrajz miatt komoly jelentősége volt.
A szabályzat alapján az alábbi kritériumok, ebben a sorrendben döntenek két csapat között holtverseny esetén:
Így aztán Dánia lett a csoportmásodik, miután jobb mérleggel jutott ki az Eb-re – pontosabban hihetetlen módon
a két együttes azonos selejtezőcsoportban szerepelt és egyforma pontszámmal végzett, de a dánok ottani, jobb egymás elleni mérlegük miatt ők lettek a csoportelsők.
(Egyes források szerint nem a 8., hanem a 7. pont döntött, ugyanis a szlovén-dán csoportmeccs 70. percében a szlovénok egyik stábtagja, Milivoje Novakovic sárga lapot kapott, így Szlovénia nem 6, hanem 7 "fegyelmi" ponttal zárt.)
A csoportmásodik Dánia így június 29-én 21 órától, Dortmundban Németország ellen játszik az Eb nyolcaddöntőjében, míg Szlovéniára csoportharmadikként július 1-jén Portugália, vagy július 2-án az E csoport győztese vár a legjobb 16 között.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.