A Kansas Cityben rendezett találkozón drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők. A Peru-Kanada csoportmérkőzésen közel 40 Celsius-fok volt a hőmérséklet, mellé pedig 51 százalékos páratartalom társult, és ezt nem bírta el Humberto Panjoj játékvezető-asszisztens szervezete, az első félidő vége előtt pár perccel összeesett az oldalvonal mellett – írja a Magyar Nemzet.
A kanadai kapus, Maxime Crepeau volt az első, aki a guatemalai partjelzőhöz rohant, majd az orvosi stáb is a segítségére sietett. Panjoj állapotát. A partjelző állapotát stabilizálták, majd hordágyra tették és kórházba szállították, ahol különböző vizsgálatokon esett át. Az első félidőben a pálya kétharmada egyébként árnyékban volt, az asszisztens balszerencséjére azonban pont a napos részen tevékenykedett, amíg össze nem esett. Panjoj helyére a negyedik játékvezető, az ecuadori Ricardo Baren Cordova ugrott be.
A rémisztő jelenetek után a meccs folytatódott, és végül Kanada - amely először szerepel a Copa Americán - 1-0-ra nyert az 59. perctől emberhátrányban futballozó Peru ellen, ezzel közel került a továbbjutáshoz.
A másik meccsen a világbajnok és címvédő Argentína bejutott a negyeddöntőbe, miután Lautaro Martínez hajrában szerzett góljával legyőzte Chilét
Eredmények, csoportkör, 2. forduló, A csoport:
Kanada-Peru 1-0 (0-0)
Argentína-Chile 1-0 (0-0)
Az állás: 1. (és már negyeddöntős) Argentína 6 pont, 2. Kanada 3, 3. Chile és Peru 1-1 (0-1)