Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia
Vágólapra másolva!
Ha már éveken át üldözték, és annyi energiát fektettek a megszerzésébe, akkor Kylian Mbappé hivatalos bemutatásának is megadja a módját a Real Madrid, ami mindent bevet, hogy emlékezetessé tegye a nagy napot.

A Real Madrid éveken át üldözte, bombázta ajánlataival Kylian Mbappét, az pedig hol elfogadta azokat, majd visszakozott, hol klubja, a Paris Saint-Germain lépett közbe, amikor már mindenki fehérben látta a világbajnok és vb-ezüstérmes sztárjátékost. Idén tavasszal azonban már biztossá vált, hogy elhagyja a párizsiakat, a németországi foci-Eb rajtja előtt pár nappal, június 3-án pedig hivatalosan is bejelentette a  Real Madrid, hogy náluk folytatja, 2029-ig szóló szerződést kötöttek a támadóval.

Most pedig az is hivatalossá vált, hogy mikor mutatják be a spanyol fővárosban Mbappét. A nagy nap július 16-án, azaz Eb-döntő másnapján lesz, a helyszín pedig természetesen a felújított Santiago Bernabéu Stadion. A Real Madrid eddig soha nem látott showműsorra készül, olyannal, ami mellett minden korábbi játékosbemutató elbújhat majd.

Mbappé egy, az öltözőtől a játéktéri tartó kifutón közelíti meg a színpadot, útját lángcsóvák és tűzijáték kísérik, miközben a 360 fokos kivetítőn a játékos pályafutásának legnagyobb pillanatai elevenednek meg.

 Zenészek és zenekarok produkciója emeli tovább a 19 órakor kezdődő gála ünnepi hangulatát.

Kylian Mbappé, Real Madrid,
Las Vegasban is megirigyelnék azt a műsort, amivel Mbappét köszönti új csapata
Fotó: Twitter

Az eseményre 80 ezer jegyet készülnek eladni, azaz gyakorlatilag telt ház lesz a Bernabéuban. És az is eldőlt, hogy a francia szupersztár a 9-es mezt viselheti új csapatában.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről